super, figyelj, azért ha legközelebb hat fanzinost kértek fel véletlenül, persze mind a hatot a Psychedelictól, és ők leírják ugyanazt hatszor, inkább ne közöljétek le mindegyiket, mert, hát, lehet, hogy hülyén venné ki magát,
a Mood lemezzel kapcsolatos észrevételeim pedig a következők:
1. szarul szól, ezért mondjuk nem titeket okollak, Magyarországon nem lehet normális hangzású lemezt csinálni, pont, eddig még senkinek sem sikerült, szerintem nem is fog, pedig nem kell nekem egy Rick Rubin-os Trouble hangzás, elég lenne egy Skull is, sőt egy ótvar Pentagramnak is megvannak a szépségei, hajaj, csak akkor nem kell vitézkedni, hogy az eddigi béna Mood lemezek után végre itt a profi, zárójelben jegyzem csak meg, amikor valaki azzal jön, milyen állatul szól a lemeze, van ötven sáv gitár, meg ilyet még itthon eddig senkinek se sikerült, akkor már tudom, hogy sumákol,
2. a borító, hát, nem olyan jó, és megint elmondom, nem vágyom én Giger képre vagy mittudomén, nálam a Hellhammer Apocalyptic raids-ének a borítója az örök császár, az meg ugye nem az a kimondott benetton design, a Moodnak amúgy is jobban áll a szerényebb kivitel, azok a Yes-es, Asia-s nyálak a füzetben kevésbé passzolnak,
3. ez az anglomán megközelítés kicsit erőltetett, oké, hogy a magyar piac kicsi, de ez a Sándor Füleki guitar akkor is mókás,
4. a Trouble feldolgozásra viszont nincs mentség, elképzelem, hogy a kezembe kerül egy ismeretlen lemez a Scuse me-val, nem tudom, ki hogy van vele, én rögtön arra gondolnék, egy középiskolás hobbizenekar, Trouble-t játszanak a kicsifiúk, na, térjünk rájuk vissza majd öt-hat év múlva,
5. hosszú a lemez, de nagyon, mióta cédé van, mindenki elveszítette az arányérzékét, minek túllépni a háromnegyed órát, amikor néha még az is olyan kilátástalanul hosszúnak tűnik?