Ma jöttem haza anyukámtól. Nem fogyott le jobban mint ahogy láttam legutóbb, de továbbra is sokat fekszik. Suvickoltam nála, fürdőt, asztalokat stb., mert ez sem megy már neki. Tegnap az ebédet amit főztem, bent a szobában ette meg, a vacsorához úgy kellett rábeszélni, hogy kijöjjön az étkezőbe. 

Úgy érzem leszűkítette az életterét a szobájába. Ott is ücsörög az ágyon, mint mondjuk az étkezőben, de mégis a szobába van a nap nagy részében, és aztán ha úgy kívánja ott el is fekszik. 

Vittünk neki járókeretet, meg rolátort. Hallani sem akart róla, mert szerinte, aki ezt elkezdi használni, az már utána képtelen enélkül járni, de meggyőztem, hogy nem kell ezt mindíg használni, viszont, ha gyengébb, kóvájgósabb napja van, akkor stabilitást ad, és talán nem esik el. 

Mivel idegen segítséget nem szeretne, meg a házikójából elköltözni sem egyenlőre, két szomszédját akik szoktak segíteni egy picit havonta meghonorálom. Az egyik bevásárol neki, meg segít a fürdésnél (ez még megy önállóan, de kiszállni a kádból nem), a másik pedig felporszívóz, felmos időnként, a többi teendőt én elvégzem, mikor megyek. Beszéltünk a főzésről is, és megegyeztünk, hogy van egy ételszállító cég ami normális, gusztusos kaját szállít az ő falujába is, és jövő hónaptól megpróbáljuk legalább egy hétre, hogy mennyire ízlik, mert az ételt csak a magáét, vagy az enyémet fogadja el. Úgy tűnik ezekkel a segítségekkel közös nevezőre jutottunk. Nem tökéletes, de valamennyire megnyugtató megoldások számomra, mert máshogy nem tudok segíteni, ha ő ragaszkodik a magánszférájához. 

Hazafelé pityeregtem, mert nem könnyű ilyen elesettnek látni az én erős, akaratos, mindíg tevékeny Anyukámat. 

Viszont talán jó, hogy  nincs újkeletű fájdalma, a pocakja sem nőtt, és véres köpete sem volt azóta amióta írtam róla. 

Hát hosszú lettem, sajnálom, de jó kiírni. 

Nagyon különlegesen őszinte kapcsolatunk van az anyukámmal, és nehéz így ez az egész a lelkemnek. 

Mindenkinek jobbulást, és írjatok, ha van kedvetek, hogy mi van veletek.