Igen, akkor lesz klasszik bourbönös, ha fejnehéz (bár igazából enélkül is lehet egy whisky jól felismerhetően igazi bourbon). A viaszos, nehéz jellegből annyi kell bele, amennyit az észteresség magabiztosan ellensúlyoz. Mondjuk kisüstön szerintem eleve nem fenyeget, hogy túlságosan vékonyra pucolnád a végét. Viszont ahogy mondod, az érlelt párlatprofilt nem fogod érlelés nélkül elérni, max. a hordós jegyeket lehet rövid távon belebűvészkedni.

Kóstoltam olyan magyar pálinkafőzdétől olyan "malátawhiskyt", ami 3 évnél fiatalabb volt, szerintem kb. egy évet kaphatott egy tokajis hordóban. Maga a párlat (az árpamaláta ellenére) nagyon fejnehéz bourbönös volt, de csak fehér whiskyként tudtam értékelni (annak nem volt rossz). 41%-on is harapott, mint a barom :)

Voltak még ötleteim, hogy miért jó ez az oszlop-thumper komináció, de nem igazán reálisak. Ezeket nem utólag egészítették ki ilyenre, 100 éves működési vázlatok is vannak róla, ráadásul nagyüzemben, nagy tőkével készültek. Valamiért jobbnak kell lennie a végeredménynek, mintha helyette csak pár extra tálcával erősítenének. Valódi finomítóoszlopot meg azért nem használnak, mert folyamatos rektifikálóval nem lehet minőségi KP-t elválasztani, nincs is erre példa. Ahol teljesen folyamatos lepárlással minőségi ital készül (kivéve a vodkát/finomszeszt), ott vagy nem finomítanak, vagy csak részben/kezdetlegesen. Esetleg finomított és finomítatlan párlatokat blendelnek, mint a divatosabb rumoknál vagy a kanadai whiskyknél.

A szakmában gyakran említik, hogy a bourbönnek volt egy sötét korszaka a 70-80-as évek körül, amikor thumpert sem használtak, és így kimondottan rosszabbnak számított. Az armagnac ma is így készül, de ott nagyon hosszú érlelésekkel dolgoznak (a 20+ év szinte standardnek számít), és a nagyon fiataloknál (kb. 12 év alatt) egy részét lefinomítják kisüstön.