A newtoni mechanikában az van, hogy a tömegpontok közti, távolságfüggő erők határozzák meg azok gyorsulását, és a gyorsulás második integrálja a pozíciót.

 

Lényegében ugyanez van a Maxwell-egyenletek esetében is.

A töltések határozzák meg a négyespotenciált, és a potenciál határozza meg a töltések mozgását.

Az egyetlen bonyodalom az, hogy a négyespotenciál nem egzakt. Vannak ismert megoldások a Coulomb-mérték és a Lorentz-mérték esetére.

Viszont a newtoni gravitációhoz képest ez egy fokkal jobb, mert relativisztikus.

 

 

Apropó, legyen egy rendszer, amelynek alkotóelemei relativisztikus sebességgel mozognak.

Hol van eme rendszer tömegközéppontja? ;)

 

Feynman a második kötet elején többször foglalkozik a klasszikus mechanika keretein belül a tömegközéppont kérdésével. Miközben a relativitás témájába időnként beleharap. Aztán majd (sokkal később) ki fog derülni, hogy tömegközéppont nem is létezik. (De jó - gondolná Emil.) Pedig a kvarkok - állítólag - relativisztikus sebességgel mozognak a protonnak nevezett képződményben.

 

 

De én még élő embert nem láttam, aki egy kezdeti elrendezés alapján a töltések mozgását ki tudta volna számolni Maxwell alapján. (Feynman viszont mutatott egy numerikus módszert a bolygók pályájának kiszámolására - habár késleltetés nélkül. Csak persze az elektromágneses eset jóval bonyolultabb, mert mágnesesség is van.)