dave_dömper Creative Commons License 2021.07.08 0 0 6323

"Gyerünk Takayasu! Még te is odaérhetsz, ha tartod ezt a formát"

 

Nem tudom, csak sejtem, hogy mire célzol. Neki az Ozeki - rangba - visszatérés lehetne most a reális

cél. Ehhez azonban iszonyat nehéz menetelés vár rá a hátralévő 10 versenynapon. Kezdhetjük azzal,

hogy  a torna elején (önhibáján kívül) 2 mínuszt már begyűjtött, a 3 - 5. napon megszerzett 3+ mellé. Folytatva azzal, hogy a megelőző két tornán, előbb Komusubi, majd Sekiwake rangban összesen húsz győzelmet ért el, tehát, az álmoskönyv szerint is, mind a 10 győzelem kéne a promócióhoz, illetve az

ahhoz szükséges minimális követelmény (33 győztes meccs az utolsó 3 torna alkalmával együttesen) teljesítéséhez, ha biztosra szeretne menni. Elvileg most 12 győzelem is elég, de csak elvileg (volt már

rá precedens). Elnézve, ezt a most mutatott formáját, elszántságát és beleszámítva azt, hogy - ahogy kollégánk is írta korábban - egy hátsérülést követően tért vissza, mindezzel együtt is, minden - egyes hátralévő meccsét vinnie kell és ebben az is benn foglaltatik, hogy a vége felé szembejön vele, előbb

a hosszú kihagyást követően visszatért Hakuho, aki nyilván nem szívesen nyújtaná át neki tálcán, az addigi veretlenségét, mert akkor neki még hátravan Terunofuji és ott is teljesítenie kell, mert az Ozeki számára, ha lehet még nagyobb lesz ezúttal a tét, mint Takayasu-é. Szóval ez eddig se lesz egy séta-galopp (gondolom, hogy papírforma szerint, a Hakuho - Terunofuji meccs a zárónapon kerülhet sorra).

 

Ezt követően viszont jöhet (szerintem) az élete alkalmát kihasználni akaró Terunofuji, akit persze már korábban legyőzött nem is egy alkalommal, de itt figyelembe kell venni azt is, hogy a mongol ezúttal

nem akármekkora tét tudatában, ennek megfelelő elszántsággal  áll majd ki a porondra vele szemben.

 

Ennek az egész okfejtésnek egy a vége. Itt legalább hárman (Hakuho, Terunofuji, Takayasu) egyaránt nyerhet is, veszíthet is, de lesznek akik ezzel mindenképpen nyerhetnek, mégpedig a nézők, mert rég

volt az, amikor egy torna záró fejezetének egyidejűleg ekkora tétekre menő következményei lehetnek. 

Előzmény: Hokutoriki (6322)