"HAKUHO-nak a vert helyzet sem számit. Nagy Tréfamester az Öreg ! Nevetett, vigyorgott rendesen,

 hogy igy is sikerült győznie. Amúgy az ilyesmihez a szerencsénél több kell, zsenialitás vagy legalább

 tehetség."

 

Csak abba gondolok bele, hogy éppen 14 éve (a 2007. Nagoya Basho-n) mutatkozott be friss, primőr Yokozuna-ként és nem volt még több, mint 22 és 1 / 3 éves. Azt hiszem, hogy ez már önmagában is,

sok - mindennél is többet mond el. És emlékszem még arra is (mert már abban a szerencsében volt részünk, hogy így szemmel is követhettük), hogy annak a kornak óriása, a fénykorát élő Asashoryu -

val szemben is minden alkalommal egyenrangú eséllyel állt be a dohyo-ra, azaz már ilyen fiatalon is

látszott, hogy valami istenáldotta ős-tehetséggel van dolgunk. Azóta rengeteg, teljesen különböző

test - felépítésű, technikájú, stílusu, küzdőmodorú ellenféllel szemben volt alkalma meg szerencséje csiszolni és megújítani mindazt, amit ma 36 és 1/3 évesen még mindig fel tud mutatni. Mintha nem

is hús-vér emberből volna, aki nem öregszik, nem használódik, nem kopik sem mentális, sem fizikai értelemben és ami még ugyancsak fontos, van küzdőkedve és egészséges humora és gazembersége mindehhez. Épp emiatt gondolom, hogy az egész sumo sportnak lesz rettenetes vesztesége, amikor

egy nap (nem tudni mikor, de már nem lehet nagyon messze) szögre akasztja azt a darab textilt, amit

derekuk köré és a lábaik közé tekernek. Nem igazán szeretek arra gondolni, hogy mi marad itt utána. Gondolom a Nagy Sumo Basho Tornák rendezői sem.