Tegnap volt a Múzeumok Éjszakája, és részt is vettem benne.

Sajnos, nem volt programfüzetem, és a számítógépes programhoz se nagyon tudtam hozzáférni, ezért aztán javarészt találomra vágtam neki a múzeumoknak.

Kezdtem az Evangélikus Múzeummal, az már ötkor nyitva volt.

Belépve csöndesen elmosolyodtam, mert az ajtó jobb és bal oldalán egy-egy mezítlábas evangélista üldögélt, ezek egyike maszkot hordott. Lehet, hogy diszkrét célzásnak szánták?

Nem sok minden változott a két évvel előttihez képest, de mindig van valami érdekesség és újdonság. Ilyen volt egy harmónium, ami mellé két fülhallgató volt kitéve. Belehallgattam, semmi. Bezzeg a utánam jövő srác rögtön tudta, mit kell lenyomnia, így én is meghallottam valamit, ami szerintem Bach valamelyik szerzeménye volt. Ha valamelyik gombot lenyomtam a harmóniumon, változott a hangnem, esetleg a tempó is. Egy képernyőn jelent meg a kotta, és fénykör jelezte, most éppen hol tartanak.

A másik érdekesség Luther végrendelete volt, ezt is olvashattam, persze képernyőről. Az eredeti német nyelven íródott, de olyan dialektusban, hogy már a németeknek is fordítani kell. Lehetett ide-oda lapozni, visszanézni, azt is meg lehetett tudni, hogyan került ez az írás az evangélikusok tulajdonába.

Érdeklődve olvastam, hogy Luther nem túl nagy összegű készpénzét a kor szokásával ellentétben a feleségére hagyta. Újabb elismerése méltó tény, hogy arra kérte az örököst, hogy fizesse ki a tartozásait. Eddigi jó véleményem Lutherről csak erősödött.

Magát a végrendeletet egy Jankovich Miklós nevű műgyűjtő vette. Később csődbe ment, a drágaságai jó részét a Nemzeti Múzeumnak adta el. Ezt az írást kivéve, mert ezt ajándékban adta az evangélikusoknak.

Tetszettek még a háború idejére szánt, hordozható, védőtokba csomagolt úrvacsorai kellékek.

Újdonság volt egy kiállított és szépen helyrehozott szószék is.

El nem tudtam képzelni, mi lehet az a gömb alakú, fából faragott valami, amit megnéztem. Kiderült, hogy keresztelőmedence. Rá nem jöttem volna! Le kellett venni a tetejét, és máris használható lett.

Ezek után irány a viszonylag könnyen megközelíthető Nemzeti Múzeum. Ez túl nagy falat lett volna egyszerre, ezért csak egy kis részét néztem meg. Később majd pótlom!

Ez a rész a bronzkori, illetve a népvándorlás korabeli tárgyakat állította ki.

Láttam szövőszéket, az volt benne az érdekes, hogy a hosszanti fonalakat úgy tartották feszesen, hogy néhány nehéz követ csomóztak a végére. Így aztán elég gyorsan lehetett szövőszéket rögtönözni. Hasonlót láttam a Százhalombattán is.

Láttam továbbá egy kelta szekér rekonstrukcióját, nagyon tetszett! Óriási kerekei voltak, alighanem két ló húzta, és elég jól mehetett a göröngyös terepen.

A hétköznapi életnél maradva, megszemléltem egy csinos bronz serpenyőt, és nem tudtam rájönni, hogy mire szolgál a kellős közepén elhelyezett kidudorodás. Lehet, hogy valami lyukas kenyérféleséget sütöttek benne? Ki tudja?

Egy másik tárlóban egy férfi koponyájával találkoztam, az illetőnek elég szép nagy lyuk volt a fején. Nem tudtam eldönteni, harci sérülés-e, de inkább orvosi beavatkozásra gondoltam, mert elég szabályos volt, Úgy vettem észre, a sebszélek már gyógyulni kezdtek, no de nem vagyok orvos.

Rövid gondolkodás után a Gyémánt Ösvény tibeti buddhista közösség kiállítására indultam.

Maga az épület harmonikus, jó beosztású