_chillout_
2021.06.27
|
|
0 0
67061
|
Abszolút megértelek. Anyukámnak a szájüregi rák mellett tüdőrákja is van (nem áttét). Az elmúlt két évben a tüdőrák miatt aggódtuk szarrá magunkat, mert előrehaladott, 3B stádiumú volt, amikor felfedezték, és anyukám sem akart kemót. Végül elfogadta, ahogy a sugarat is, túl van azóta az egyéves immunterápián is, és a nyirokáttétek eltűntek, a daganat pedig összezsugorodott. Eközben úgy tűnik, hogy a szájüregi rákja - amit 2013-ban, nagyon korai stádiumban elkaptak, aztán 2017-ben újra kijött és megint elkaptak - visszatért, most a szájpadlásán jelent meg, amit műteni elmondhatatlan életminőség-romlást okozna, úgyhogy tegnap éppen azt ecsetelte anyukám, hogy majd kiugrik az ablakon. Mindezt 1000 kilométerre tőlünk. Úgyhogy kedd este kapom a második oltást, szerda hajnalban pedig repülök haza, hogy lelket öntsek belé, bár nem tudom, mit mondhatnék, mert a legpozitívabb, amit jelen pillanatban mondani tudok neki, hogy itt nálunk törvényes az eutanázia. |
Előzmény: virágszív (67054)
|
|