Törölt nick Creative Commons License 2021.06.26 -1 1 3370

Én is kíváncsi lennék melyik válogatott magyarról lehet szó. Nyilván Golomán vagy Rosco. Utóbbiban nem hiszek, mivel neki a szakmai dolog nem igazán számít (eljutni a Teneriféből a japán 2-be, majd 1-be az szép teljesítmény), Golomán viszont szerintem teljesen hihető lehetne. Ebben az esetben viszont mégis csak azoknak lenne igazuk, akik azt írták, hogy Barac kezdő 4 pozícióba jött. Mondjuk az sem lenne csúnya, ha erőcsatárnak három (Clark, Barac, Kovács) és centernek szintén három (Keller, Golomán, Barac) játékos lenne bevethető. Azért nagyon jó lenne, ha legalább az egyik magyar játékosunk maradna abból a kettőből, akiknek a jövőjük most még bizonytalan. Én valahogy nehezen tudom elhinni, hogy mindketten távozni fognak, persze lehet most csak a szurkolói optimizmus beszél belőlem.

Előzmény: Falcobb (3369)