Igen, magam is a divatról, mint az ember arra (mire is, a megújulásra?:-)) való folytonos igényéről, illetve annak miértjéről engedtem el néhány szarkasztikus(nak szánt, de ezek szerint félre érthető) gondolatot.

 

Az aktuális (tágabban értelmezett) divat követésére mutatkozó általános hajlandóság és igény, egyféle bizonytalanságot, nem mellékesen beilleszkedési/megfelelési kényszert sejtet.

Ez szöges ellentéte annak az általános vélekedésnek, hogy: minden ember egyedi, hovatovább szuverén, lévén saját akarattal rendelkezik; amit (jogában állván) érvényesítve, szabadon (retorziók nélkül) dönthet (kényelmi, praktikus megfontolások alapján), akárcsak az öltözékét és (az őt) kiegészítő tartozékokat/kellékeket illetően is.

 

Aki nem menő, az lemarad(t)

A (nem deklaráltan elvárt, de javasoltan ajánlott) divat, ebben az értelemben tehát egyféle puha, kollektív diktatúra erőszak.

Tegyük fel a kérdést. Mit akar(hat)nak és/vagy mitől félnek az aktuális divatot (legyen az akár kulturális szokás) folyamatosan követők?

Megfelelni? Netán kitűnni? Vagy ’csak’ beilleszkedni? Vajon ugyanoda, ahova a következő irányzatig is tartoztak, vagy (esetleg) szintet akarnak lépni? Mi a motiváció?

Amikor már a hacukák, a hajzat és a szőrzet szabása és a megannyi (elvártan szükséges) kellék milyensége sem mellékes, az milyen egyéb (alapvető, mindazonáltal a divat létezése okán szerzett emberi) hiányosságokat tár fel?:-)

(…)

Ezért célozgattam (setén-sután) az előző hozzászólásban arra, hogy ez jóval összetettebb probléma(?), mint azt a folyamatosan változó divatirányzatok követői gondolnák… ha egyáltalán.:-)