Törölt nick Creative Commons License 2021.06.21 0 7 3280

Bajnoki cím:

 

Utólag is szeretnék gratulálni a csapatnak a harmadik sikerhez. Bár ez nekem most sajnos kimaradt az életemből, élőben nem is voltam meccsen és tv-n sem tudtam mindegyiket követni, de szakmailag és minden más körülményt figyelembe véve is véleményem szerint ez volt az eddigi legértékesebb bajnoki címünk. Az, hogy a keretünk a legerősebb volt az erősen túl volt misztifikálva. Szeptemberben valóban így tűnt, mivel a legerősebb magyar mag mellett vissza hoztuk a 2019-es döntő MVP-jét, igazoltunk egy Bundesligában is top játékosnak tartott irányítót, Lake-t illetően bíztunk, hogy a nem rossz első szezonja után még előrébb lép, Milot illetően pedig a rutinban és a vezérszerepben hittünk. Na most ezekből nem igazán valósult meg semmi sem, így később ez a "bitang erős" keret már messze nem emelkedett annyira ki a mezőnyből, mint korábban érezte mindenki. Nagyszerű támadójátékot mutatott be a csapat, amikor pedig igazán kellett, akkor Gasper meghúzta a gyeplőt és bemutatták a fiúk a BL-szintű védekezésüket (kupa elődöntő 63, kupa döntő 64, bajnoki döntő ötödik meccs 53 kapott pont). Az egész szezonban - bajnokság és BL -, ha jól emlékszem egyetlen egyszer kaptunk ki két számjegyű különbséggel (Pakstól idehaza 13 ponttal). Meg lehet nézni az európai top csapatok eredményeit, szinte mindegyiknél voltak ennél sokkal nagyobb zakók is. A Szolnok elleni 8 meccsre pedig érdemes egy pillantást vetni az eredményeket illetően. Bár ebből 6 meccsnél nem volt jelentősége a különbségnek, de a Szolnok a 4 győzelmét 5-2-3-4 ponttal nyerte meg (összesen 14), a Falco pedig a 4 győzelmet 21-26-6-21 ponttal abszolválta (összesen 74 ponttal), és azért ez alapján is bőven megérdemelt volt a bajnoki címünk. Bár a kosárlabda keményen csapatsportág, és ezt a fiúk meg is mutatták, de azért rendkívüli előny egy Perl Zoltán klasszis a csapatban, aki egyénileg is el tud dönteni meccseket. És , hogy ez magasabb szinten is így van elég említeni az idei Euroliga döntőt, és aki látta az tudja mire gondolok (Micic és Larkin, de főleg előbbi, aki Zozóhoz hasonlóan egy-egy elleni párharcokban verte meg folyamatosan az ellenfelét).

 

Következő szezon:

Mielőtt bejelentették, hogy Gasper "távozik" úgy gondolkodtam, hogy teljesen egyértelműen csak őt tudom elképzelni továbbra is vezetőedzőnek. Viszont az is felötlött bennem, hogy vajon milyen motivációk járhatnak a fejében, amikor három szezon alatt a négy döntőből hármat megnyert és a Bajnokok Ligájában 9/20-as, majdnem 50%-os mérleggel rendelkezik. Egyetlen egy dolog jutott az eszembe, mégpedig az, ha sikerülne a BL-csoportkörből való továbbjutás. Ez azonban nagyon nehéz munka, még erős magyar maggal -és légiósorral is, és ugye a következő szezon költségvetési lehetőségeit nem ismerjük, azt sem egyelőre hogyan dönt a két válogatott játékosunk, szóval azért ennek a célnak a teljesítése bár nagy kihívás lett volna számára, de nagyon bizonytalan is. Eszembe jutott az is nehogy Reddic-szindrómába essen, hátha a BL után már nem lenne olyan nagy motiváció a magyar bajnokság. Persze nem igazán érdekeltek ezeknek a dolgoknak a logikai szempontjai, mert akkor is csak Gasperben tudtam gondolkodni. A jó értelemben vett fanatizmusában, a szenvedélyességében, és a szakmai tudásában, ami véleményem szerint minden idők legmagasabb szintje a magyar férfi kosárlabdában.

 

 

Milos Konakov:

 

Amikor korábban szó volt róla, hogy egyszer majd átveheti a csapat irányítását nem igazán tudtam eldönteni, hogy ez jó ötlet e? Nyilván erre konkrét válasz most sincsen, erre majd ő maga fogja tudni megadni a választ a szezon során, hiszen úgyis az eredmények döntik el ennek az értékelését. Így , hogy Gasper azért ott lesz a háttérben nyilván sokkal nyugodtabb érzése van az embernek (persze azért azt nem tudom, hogy ez a háttérmunka mennyi ideig fog tartani, meddig lesz ez elég Okornnak, és ha az életében megoldódnak vagy túl lesz bizonyos dolgokon, akkor nem fog e vágyni újra az "ugrálós" szerepre), és azt gondolom ezt Milos is így gondolhatja , mert így azért talán nem lesz rajta akkora a nyomás. Így sem egyszerű neki, hiszen az elődjének az eredményei után a bukás esélye óriási, és csak a BL-ben tudná túlszárnyalni Gaspert. Én azt gondolom, hogy számára ebben a helyzetben az lenne a legkézenfekvőbb - és talán számunkra szurkolóknak is ez lenne a legmegnyugtatóbb dolog -, ha teljes egészében követné az Okorn-szisztémát, és minden hiúságot félretéve nem próbálna újítani, vagy ha igen, az csak amolyan finomhangolás szinten történne.

 

Boris Barac:

 

Még a mai hír előtt a következőt gondoltam róla. Egy játékos, aki a bajnoki döntő utolsó öt negyedében olyan produkciót nyújtott, mint amit láttunk Boristól az kétség kívül klasszis játékos. Viszont az is megfordult a fejemben, hogy ha maradna, akkor milyen szerepet szánunk neki. Először is nekünk szurkolóknak közös nevezőre kellene jutnunk abban, hogy a következő szezonban mik a célok? Mert , ha csak a bajnokság , akkor Boris leigazolása tökéletes, ugyanis én kizárólag (legalábbis többnyire) 5-ös poszton számolok vele. Kellerrel együtt ehhez tökéletes, hiszen két különböző stílust képviselnek (nekem vesszőparipám, hogy egy poszton belül két játékos ne ugyanazzal a stílussal rendelkezzen, mert akkor a variációs lehetőségek nem olyan szélesek), viszont ugyanez a páros a BL-re már nem valószínű, hogy elég lesz. Azért azt láttuk, hogy egy Reddic szintű center mennyire kell ahhoz a szinthez. Nyilván ez anyagiak függvénye lenne. Ha érkezne mégis egy ilyen, akkor Barac viszont 4-es posztra lett igazolva. Ennek a felállásnak is lenne előnye a BL-ben (tehát egy top centerrel), de mivel nekem a 4-es poszt az egyik legfontosabb oda viszont más típusú játékost képzelnék el, mint Boris. Mindentől függetlenül összességében örülök, hogy itt tudtuk tartani, mert rendkívül jó játékos.

 

4-es poszt:

 

Ahogy írtam nekem ez a kedvenc posztom, ami talán a legsokrétűbb játékelemeket hozhatja ki egy játékosból. Nekem az általunk utóbbi időből (főleg idei szezonból) ismert játékosok közül a következő volt a sorrendem a jelöltjeimet illetően: Bruinsma, Subotic, Varnado, Davis. Közülük kettő már elkelt, de a másik kettő még nem. Kicsit meglepődöm, hogy többen lemondanának Bruinsmáról (persze nekik is lehet igazuk, hiszen Evan valóban azt a szintet nem hozta, mint két évvel ezelőtt, de hát most mások léptek elő olyan teljesítménnyel), és az is igaz, hogy nála is felmerülhet a további motiváció hiánya Falco mezben. Bár én továbbra is őt favorizálnám, de valójában akkor sem kell megijedni, ha egy új (számunkra akár eddig ismeretlen) névvel kell majd megismerkednünk.

 

A következő szezon légiósai:

Az elmúlt években mi szurkolók fejlődtünk már annyit, hogy nagyjából tudjuk milyen légiósokra lenne szükségünk, és milyenekre nem. Előbbit illetően olyanra, aki erősebb bajnokság erős csapatából érkezik, de ott mondjuk kiegészítő szerep jutott neki. Vagy aki sérülés után szeretné magát felépíteni, de tudni lehet, hogy komoly képességekkel rendelkezik (ebben persze mindig lehet rizikó). Utóbbit illetően (vagyis, hogy milyen légiós ne jöjjön) két dolog jut eszembe. Erősebb bajnokságban komoly számokat hozó, mert csak a BL-re ne igazoljunk senkit, és olyan se, aki bőven 30 felett van, és "szép karriert" futott már be, mert ebbe a csapatba sikeréhes légiósok kellenek. Tudjuk, hogy nem könnyű egy edzőnek kiválasztani a légiósokat, Gaspernek sem sikerült mindig, viszont emberi vonatkozásban nagyon sikeres volt ebben. Persze minőség is kell, de az emberi tényezők, a hozzáállás, és a védekezés szerintem első számú fontossági szempontok kellenek , hogy legyenek. Bár még nem tudjuk, hogyan alakul a két magyar játékosunk sorsa, de én azért nem lennék szomorú egy 4B elnevezésű légiós kvartett esetén. Ne feledjük, hogy az eddigi kettő helyett most már három szakember fog közreműködni a kiválasztásban, és én bízom bennük.