A klasszikus fizika fényelméletében is vannak még megoldatlan kérdések. 

Az egyik ilyen, hogy a hullám amplitúdójának mérésére nincs eljárás. 

Ezt csak számolni tudják, a fény erősségéből. 

Sajnos ez a számítási mód nem jó, mert abból a hibás feltételezésből indulnak ki, hogy a fény folyamatos hullám, így a fényerősség arányos lenne az amplitúdóval.

Mivel azonban a fény szakaszos hullám, egy atom fényerőssége elsősorban az időegység alatt keltett fényimpulzusok (fényszakaszok) számától függ, tehát nem csak a fényhullám amplitúdójától. Ezért a fényerősségből nem lehet helyesen kiszámolni az amplitúdót. 

További problémát jelent, hogy a fényszakaszok (hullámsorozatok) térbeli hosszúságának mérésére szintén nincs semmiféle  eljárás. A fényszakaszok térbeli hosszúsága (L) azonban számolható a fényimpulzusok időtartamából (radiációs időből) és a fénysebességből. L=T*c.  Pl.:   L = 10 ns * 300 000 km/s = 3 m

Ezekre éppen azért nem dolgoztak ki mérési eljárásokat ezidáig, mert a fotonelmélet zsákutcába vitte a fénytant, és a hullámelmélet további fejlődését akadályozza. Nagyjából ugyanaz a helyzet, mint volt Newton korpuszkuláris fényelméletével, ami 100 évre blokkolta a fény hullámelméletének kibontakozását. Jelenleg az értelmetlen fotonelmélet akadályozza a fény valódi (szakaszos hullám) elméletének kibontakozását.