Idézek egy könyvből, amit sokszor forgatok. Különös lélekbeli okokból újra és újra eszembe jutnak részek, amit ismét át kell gondolnom.

Nem találós kérdés. Érzékeltetni szeretném nemzettársaink fontosságát.

     "A fegyveres nemzet zöme ma is könnyű lovas. Csakhogy, amint éppen ma láttuk, már régen elszokott  és elmaradt ősi mintájától. Az első szent király óta kétszáz esztendő telt el s ezalatt minden arra szolgált, hogy ezt a vándorló, világokat korlátlanul nyargaló népet helyhez kösse, megtelepítse, álló életre szoktassa s bár a harcra bő alkalma nyílott, az ősi lendület méreteit régen elfelejtette, s leszokta. Nem tűnt föl nektek, hogy mennyivel rövidebb odakint a nyíl, mint ezeké a székelyeké, mennyivel gyöngébb a röpte, mert közelebbi a célpontja?

      Hát azt vettétek -e észbe, hogy a mi istállóslovaink mennyivel fáradóbbak és lassúbbak, mint ezek a csúf, apró, bozontos székely hátasok, amelyek éjjel-nappal, fagyban-melegben szabadon élnek s nem tesz nekik különbséget, hogy síkon, vagy hegyeken nyargalnak?

Egyszóval a helyzet az, hogy ebben a pillanatban egy olyan sereg, mint ez a nyomorúságos külsejű székelység, föltétlenül győzedelmeskedne a magyar király odakinn való egész hadereje felett."