Helló Frankie!

Bocs de megint eszembe jutotott valami
(Nyomok a sátor körül, Stanley M....)

Képzeld el a következőt.
Egy repülőn utazol Honolulu-ba nyaralni a családoddal, vagy barátaiddal.
Szuper idő, szuper kedv, alig várod, hogy ott legyetek azután az óceán.
Ám valami baj történik a géppel. Akadozik a hajómű, meg-meg billen a repülő.
Kinézel az ablakon az egyik hajtómű, füstöl, lángol és leáll. A gép irányíthatalan, zuhanni kezd.
A szomszéd üésen, gyermeked, vagy kedvesed, kétségbeesetten néz "Most mi lesz!?"
10,000 méter magasan vagytok. Ez néhány percet jelent. Átzuhantok a felhőkön, már látszik a határtalan víz. sebesen közeledik. Hol a vizet nézed, hol gyermekedet vagy kedvesedet.
Aztán csattanás és csend. A roncs elmerül. Egy pár óra múlva, már nyoma sincs az egész tragédiának. Lehet hogy néhány ember még emlékezik rátok, de idő kérdése és elfelejtenek.
Ennyi volt.

Arra lennék kiváncsi, hogy egy ilyen helyzetben, milyen gondolataid lennének.
Persze tudom, hogy tudod, hogy mire gondolok.
Csak nagyon őszintén.

ui: pesze azt kívánom neked, hogy soha se kerülj ilyen helyzetbe.
De ha belegondolsz az életünk egy zuhanás lassított felvétele, és ennek a zuhanásnak a komolyságát, sajnos sokan már csak akkor fogják fel amikor pár méterre vannak a földtől, esetleg már 'féllábbal benne'. Vagyis a kérdés úgy tűnik elkerülhetetlen.

hegedü