Újabb múzeum következik.

Szerdán ismételten megnéztem a Ráth György villát. Már kétszer jártam ott, először egyedül, másodjára a nyugdíjas klubbal. Most sem kellett megbánnom a látogatást.

Örömmel üdvözöltem a régi, ismerős tárgyakat, és nem kevesebb örömmel köszöntöttem az újakat.

Az angol teremben két szép, merev hátú, és fölöttébb kényelmetlennek látszó széket nézegettem, de nem bántam, hogy nem kellett rajta ücsörögnöm. Bezzeg a fülesfotel! Abba szívesen belesüppedem volna, egy jó könyvet olvasni. Stílszerűen Dickenst. Esetleg Austent, végső esetben Christie-t.

Az egyik teremben dísztárgyakat állítottak ki, szigorúan vitrinben, üveg alatt. Nem is értem, miért? Szebbnél szebb vázák, tányérok, poharak, tálak sorakoztak a polcokon. Három, arasznyi kis vázán nősziromminta látható. Alighanem elfogadtam volna közülük egyet, esetleg kettőt is. Ha szépen kérnek, mind a hármat.

Nem veszett kárba az idő, amit a Zsolnay-múzeumban töltöttem, egyből felismertem az eozin kerámiát. Ezek egyike egy férfifej volt, szép, csak nagyon csúnyán nézett. Állítom, hogy a fölötte lévő, összetekeredett óriáskígyót ábrázoló tál sokkal barátságosabban festett. Annál is inkább, mert a kígyó békésen szunyókált.

Egy polccal arrébb cukortartó, a fedelén egy „bocsánat, hogy élek” kifejezésű egérkével.

Látható volt néhány olyan tárgy, amit kézbe is lehetett volna venni, csak éppen most nem. Ezek egyike egy zsebóra volt, sejthető okokból a mutatókat leszerelték róla.

A szomszéd szobában látható volt egy kisfilm, eben egy rokonszenves, fiatal, üvegművészettel foglalkozó pár beszélt arról a tükörről, mait az Iparművészeti Múzeum felkérésére készített.

Három vázájuk is szerepelt a kiállításon, ezeket fura módon egy könyv ihlette, éspedig a Bovaryné. Nem, nem a tartalma, hanem a kötése. Mint kiderült, a francia nyelvű könyvet ajándékba vették, és új, remek, márványozott borítóval látták el. Ez zöldes mintájú, finoman kidolgozott borító volt, ami az alkotókat egy speciális üvegtechnikára emlékeztette, ennek jegyében születtek meg a vázák. Az érdekesség kedvéért egy ilyen üvegtömböt is kiállítottak, ezt is jó volt nézegetni.

Maga a tükör is érdekes látvány volt, ha előtte álltam, csak saját magamat láttam, kicsit messzebbről háromdimenziósnak tűnt maga a tükör.

Megint szerencsém volt, egy kedves, fiatal muzeológus, látva érdeklődésemet, szívesen beszélgetett velem, és minden kérdésemre felelt.

Majdnem két órát töltöttem ott, és igyekeztem jól kigyönyörködni magam, teljes sikerrel!