Tegnap nekiálltam pótolni a hevennyé váló múzeumhiányomat. Elsőnek a Vigadó került sorra.

Nem is kellett csalódnom!  Maga az épület is szép, kívül-belül egyaránt.

A nagyon kedvesen adott útbaigazítást megfogadva, az ötödik emelten kezdtem, a plakát plusz textilkiállításon.

Belépve, annyira meghökkentem az elsőn, hogy majdnem figyelmen kívül hagytam azt a kedves fiatal nőt, aki ismételten kérte a jegyemet. Átnyújtottam, és tovább ámuldoztam, Nem mintha a plakát annyira jó vagy annyira rossz lett volna, nem, a hirdető cég volt ismerős, a Tannimpex Bőr és Szőrme Külkereskedelmi Vállalat. Jó darabig ott dolgoztam, néhány plakátot ismertem is.

Aztán láttam még egy fehérneműgyár hirdetését, továbbá cipőreklám plakátot is. Az előbbinél első ránézésre mindenki eldönthette, hogy a modellnek bőven akad

vásárolnivalója! A cipők szépek, csak éppen nem járáskor ábrázolták őket.

Kulturálisabb téma: néhány filmplakát, ezekből csak az Ötödik pecsét című film plakátjára emlékszem. Nem volt szívvidító, igaz, a történet sem.

A terem másik részében Hager Rita textilművész kiállítása volt látható. Első látásra szokatlan volt, mert inkább összecsomózott kötélnek tűnt, mint képnek. Meg is állapítottam, hogy ilyet akkor sem vennék, ha húsz szobám lenne. Kicsivel később rájöttem, hogy ez elhamarkodott megállapítás volt, mert a későbbiek sokkal jobban tetszettek! Inkább gobelinnek, vagy szőnyegnek hatottak, és például az egyik kép meghökkentett, mert jó darabig úgy hittem, lámpa vagy a napsugár világítja meg a kép közepét, de nem, maga a kép volt az!

Jól végignézegettem, majd megkerestem a kilátóteraszt. Merem állítani, nem véletlenül kapta a nevét, mert nagyon jó rálátásom volt a Dunára, a budai hegyekre, no meg a Várra. Ki is használtam az alkalmat, hosszasan gyönyörködtem a látványban. Kényelmesen megtehettem, mert egy korláthoz támaszkodtam, egész kellemes volt. . .

Az oda vezető út is érdekes képekkel szolgált a Vigadó történetéről. Az egyiken bál volt, a nők nagyestélyiben, a férfiak díszmagyarban. Ez utóbbiaknak igencsak melegük lehetett. Viszont egy karzatról szívesen megnéztem volna a bált.

A másikon egy festményről készült fénykép, Mátyás legyőzi Holubárt. Mátyás a lován feszít, Holubárt hárman próbálják feltámogatni. Az eredeti kép megsemmisült a háborúban.

A harmadik kedvencem egy hangversenyről szóló plakát, ahol Liszt Ferencz és Rikárd Wagner szerepel. Nem, nem írtam el semmit, az eredetit idéztem..

Az ötödikről a negyedikre mentem, ott Csíkszentmihályi Róbert szobrai láthatók. Mindjárt az első, Trófea című, mellbevágott. .Egy férfi maga elé tartva, hatalmas szarvaskoponyát cipelt, az óriási agancs öt ágban végződött, és ezek mint segélykérő ujjak nyúltak ki. Talán el kéne vinni a világkiállításra…

A következő is szívderítő: azon egy férfi taglóz le egy borjút. A többi szobor egy része is fura, fél állat –fél embert ábrázolt, szomorú, kiszolgáltatott helyzetben. Ez alól kivétel volt a Minotaurus - Ariadné páros, éppen táncoltak, mindkettőjük örömére.

Egy rövidfilm is volt a szobrászról, meglepő módon derűs, kiegyensúlyozott embernek tűnt.

Aztán következett a második emelet, ott „csak” a dísztermet lehetett megnézni, de azt érdemes volt. Egy darabig gyönyörködtem az óriási csillárban, amit fel is gyújtottak a tisztelemre. Nagyon, de nagyon röstellem magam, mert az első, ami eszembe jutott, hogy vajon hogyan cserélik ki itt a meghibásodott égőt? Remélem, van valami szerkentyű, amivel leeresztik.

A második emeltről gyalog mentem le a földszintre, és élveztem a harmonikus látványt. Márványlépcső, kovácsoltvas korlát, de semmi fölösleges dísz, tartózkodó elegancia mindenütt.

A földszinten is volt egy plakát, illetve térplasztika kiállítás, megnéztem, nem tetszett.

Derült kedélyállapotban távoztam.