Felbolygatott fogalmakról, hitekről, érzésekről.

Kezdetben elhitették velem, hogy EGY, CSAK EGY egyház tagjai menekülnek meg, hiszen az összes többi rosszés pusztulásra ítélt.
Ezt ma már nem hiszem.

Elhitették velem, hogy ama egyház "kiválasztott" szellemi elitje JOBBAN meg tudja érteni az Írásokat mint én, "bizalmasabb viszonyban" van az Istennel, - úgyhogy nekem kicsit sem szabad rugódoznom, önállóan kutatnom, mert ha valamivel nem értek 1000 %-ig egyet, akkor vagy le vagyok maradva, vagy túl előre szaladtam, és mindkettő rossz nekem.
Ezt sem hiszem ma már.

Elhitették velem, hogy az a gyülekezet erős, ahol mindenki pontosan ugyanazt mondja és gondolja, és megpróbálja gőzerővel szürkére festeni az emberi egyéniségek különbözőségének gyönyörű színpalettáját, - hatalmas és gyilkos mindennapi feszültségeket ledugózva ezáltal, - amelyek persze nyíltan vagy leginkább alattomosan, - de előbb utóbb MINDIG kitörnek.
Aztán megfigyeltem, hogy Isten és Jézus mennyire KÜLÖNBÖZŐ embereket válogattak ki különböző feladatokra, (akik néha nyíltan felvállalták konfliktusaikat, összevesztek, kibékültek stb. és mégsem esett ki a világ feneke...), és mégis milyen gyönyörű tarka csokrot kötöttek ezekből a sokszínű, különböző emberekből.
Aztán megfigyeltem azt is, hogy Istennel lehetett vitatkozni (lásd Jákób, Jónás...), EMBEREK mégis képesek azt állítani, hogy esetükben az utca egyirányú...
Azóta már nem hiszek "a mindig egyet kell értenünk, mert különben gyengék vagyunk" szabályában, és az egyenarc, egyenöltöny, egyen mosoly jelentőségében sem.

Finomodva változni, fejlődni, nyitottságot megőrizni jó.

Akkoris, ha ez gyakran nem tetszik a "guruknak", mert érdekeikkel ellentétes, - hiszen ha lehullik a "kiválasztottság" státuszának mítosza, varázserejük fogy...