A korai Vajta, Vajda szavunk véghangzójától megfosztott töve azonos az alábbi szavak “vaj” tövével, ha a képzőiktől megfosztjukőket.

 

——-

 

“Kazinczy Ferencz s Kazinczy Gábor a következő szokatlan alakok­ kal is élnek: igyekszém Kaz: Műnk. 111:83, IX:71, igyékszék Kaz: Pyrk. 11, igyekszének Kaz: Reg. 72, igyekszö Kaz. Gáb. „Tudomány Tár“ 1841. VIII:303).* Igyekvőm, igyekvő CzF.
mosakszik e h. mosakodik (Arad).

Ide tartozik, csakhogy más reflexiv képzéssel, vajúdik, melyet ma ezen tőből szabályosan végig ragozunk (v. ö. vajúdók Rév. 867. vajódó Kónyi: Ábel 76). De régente olyan volt a ragozása, mint a cselekedik igéé. V. ö.

vajuszik, vajutt, vaj-utság (mind MA.); vayonni NádC. 550, (az ErsC. megf. helyén wayodny); nem éle, hanem vajuvék Tel: Evang. 111:365 (idézi Rév. 868, 899).

Hasonló ige volt régente séríídik v. sérödik és sérszik, mely immár mind a két alakjában elavult s a sérül igével van helyet­ tesítve, de nyelvemlékeinkben gyakran előfordul. V. ö.
nem séreznek (olv. séresznek) meg: non demolientur, BécsiC. 206, nem serzik meg: non otfendit MünchC. 193; meg nem seruec NagyszC. 220, megsérvék Bethl. Élet. 238, sérüvés Zvon: Post. 11:402 (másoknál sérvés, sérés) sérütt (igen gyakran) meg ne serwgyem ErsC. 5., meg ne sérüdgyék Pázrn: Kai. 483; — az inak meg sérod- nec Mel: Herb. 82; sériidhetetlen Pázni: Pr. 756 stb., meg-sérodés, Bátai: LelkiPrób. 64. — (A palóczok azt mondják: megsérül, Debr. megsértődik, megsértette magát, Arad vid. megsérzett a kezem. Aradon azt is mondják: sérvés a háta, megsérvesedik.)
A régieknél még némely más -ód-ik, -od-ik végű refl. igék­ nek is volt sz-es mellékalakjuk”

 

SIMONYI ZSIGMOND.
ELSŐ KÖTET

Tüzetes
MAGYAR HANGTAN ÉS ALAKTAN.

Történeti alapon

1895

 

 

------

 

Adalékok:

A TESz szerint a vejsze „Ismeretlen eredetű. A rekesztő halászatnak
vejszés formája ősi eredetű lehet, de általános elterjedtsége miatt a rokon
népekével való egyezésnek, hasonlóságnak nincs bizonyító értéke. Feltehetően
az eszközre utaló vejsze is régi eleme szókészletünknek. Bár az eredet
tisztázatlansága az alakváltozatok egymáshoz való viszonyának felderítését
nehezíti, valószínűnek látszik, hogy a szóvégi -e másodlagos toldalékelem…
Finnugor egyeztetései hangtani nehézségek miatt nem fogadhatók
el” (TESz 3: 1107ab ), de itt a TESz egyebek közt a RÉDEI 1967-re
utal, amelyet – igaz, a TESz 3. kötetének megjelenése után – maga RÉDEI
(1986b) is elvetett.
UEW: RÉDEInek az imént említett cikke (RÉDEI 1986b) alapján a FU
*waja- ’sinken, einsinken, untersinken’ alapnyelvi szóra visszavezethető
szócsalád tagjaként értelmezi a magyar vejsze szót (UEW 1: 551).
Az EWUng azonban – fenntartással ugyan – már lehetségesnek véli a
szó finnugor eredetét, a törökségi magyarázatot viszont valószínűtlennek
minősíti: „Wahrsch Erbw aus der fgr Z, mit Bildung im Ung… Die Erklärung
hat phon Schwierigkeiten… Deutung, daß ausl e ein PossSf Sg/3 sei,
ist morph nicht begründet… Herleitung aus dem Atürk ist kaum wahrsch”
(EWUng 2: 1616a).

RÓNA-TAS szerint a vejsze „Of debated origin” (RTA 2011b: 994).

Megjegyzések

RÉDEI a PAASONENtől származó magyarázat helyett később ezt ajánlotta:
ma. vejsze, dial. vejsz, véjész, vesz, vész, vésze ~ vog. N uj- ’süllyed; sinken’,
ujt- ’lesüllyeszt; versenken’, zürj. S P v2j- ’sinken, versinken’, votj. S
vÀj- ’untersinken’, mord. E M vaja- ’sinken’, finn vajo- ’id.’, észt vaju-
’id.’, lapp N vuoggjo- -j- ’sink’ (RÉDEI 1986b: 210–211); a vogul szó átkerült
az osztjákba (l. DEWOS 24 is). Ezt a szócsaládot az UEW (1: 551)
már RÉDEI ezen nézetének megfelelően ismerteti.

RÉDEI ekképpen indokolta nézetét: „A szó alaktani elemzése a nyelvtörténeti
adatok segítségével nem ütközik nehézségekbe. A vejsze stb. a
legrégibb nyelvtörténeti adatok tanúsága szerint először birtokos jelzős
szerkezetekben fordult elő: putu ueieze, ˝eku ueieze (TA). Az utótag valószínű
olvasata: *wejëszé. Az alább következő etimológia alapján az esz >
ész deverbális névszóképző, a végső é pedig egysz. 3. sz. birtokos személyjel.
A mai vejsze alak úgy keletkezett, hogy a kétnyíltszótagos tenden-
38 LAKÓ nyilván már a szótár szerkesztésekor tévesnek ítélhette, lévén a cseremisz szó csuvas
jövevény, végül is ezért nem vehette be az MSzFE anyagába.
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
A magyar és a nyugati ótörök szókészleti kapcsolatairól
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
74
cia értelmében a második szótagbeli e kiesett, a birtokos személyjelben pedig
é > ë > e rövidülés következett be. A mai vejsz, vész, vésze alakok a
korábbi *vejësz(é) > *vejész(é) formáiul jól megérthetőek. D. BARTHA
(Szóképz. 75)39 szerint az -asz/-esz képző eszközneveket is képez” (RÉDEI
1986b: 210).

Úgy tűnik, RÓNA-TAS mégis inkább szavunk törökségi eredetét tekinti
hihetőbbnek: „Of debated T origin” (RTA 2011b: 994). „I do not know the
starting point for the word, but the fact remains that it is present in Chuv,
Bashk and SibTat, Kklp and Cher, and hierto not documented in Tat. It has
to be an old fishing net, known around the Volga River. H copied the word
somewhere in that region” (RTA 2011b: 996).
Én kifogástalannak látom RÉDEI egyeztetését, a magyar szó szóvégi -e
elemére adott magyarázata elfogadható.