szuperfizikus Creative Commons License 2021.05.13 0 0 1

Én úgy gondolom, hogy a világ fejlődik és ezzel együtt a fizika is. Sok esetben a klasszikus fizika jól használható, de nem mindenben. Tehát visszatérni a klasszikus fizikához nem lehet és nem is célszerű. Előre kell lépni.

 

Mondok egy példát. A klasszikus fizika szerint a fény egy atomos közegben (az éterben) terjed, amit először légneműnek, majd szuperfolyékony folyadéknak, végül kocsonyaszerű rugalmas anyagnak gondoltak. 

 

A kísérletek azonban nem igazolták az atomos éter létezését. Igaz, hogy a "modern" fizika nem tudta megoldani ezt a problémát, de ez nem jelenti azt, hogy vissza kellene térni a klasszikus fizika atomos éteréhez. 

 

De több más esetet is lehetne említeni, ahol a klasszikus fizika már nem elegendő. 

 

 

Előzmény: Törölt nick (0)