Amikor az elso hozzaszolast irtam, bejott a legidosebb fiam es beleolvasott a szovegbe. Este leultunk beszelgetni, egesz erdekes dolgok buktak ki a gyerekbol, peldaul, hogy o mennyire szokott felni attol, hogy leszurjuk-e egy-egy rosszabb jegyert vagy hogy mar megint elfelejtett tornacuccot vinni...A srac most 1O eves es ez ev aprilisaban immun-thrombopenias lett (ez egy gyogyithato verkepzoszervi betegseg) es gyakorlatilag huszonnegy ora leforgasa alatt lerobbant. Amikor a hematologian ott ultem az agya mellett es meg nem tudtuk pontosan, hogy mi baja van, mert a leukemiat csak a csontvelo-vizsgalat utan tudjak kizarni, szabalyosan halalfelelem fogott el. Raadasul a fiam rendkivul szenzitiv, latta-erezte, hogy valami van, s egyszer csak megszolalt : Anyu, nagy fasirt van velem ? alig birtam visszatartani a bogest. A felgyogyulasa (el ne kiabaljam...) utan most ment vissza iskolaba es nagyon nehezen allt vissza a regi kerekvagasba. Azota talan ha egyszer utottem meg, pedig neha megtennem. De mindenkinek uzenem, hogy a szulonek elsodleges feladata nem az, hogy hogyan legyen etetve-oltoztetve a gyerek, hanem hogy tanitsuk meg a gyerekeinket onallonak lenni minden aspektusban (beleertve az onallo donteshozatalt es a felelossegvallalast a mar meghozott dontesekert !) es plantaljuk belejuk a boldogsagra valo torekvest. Hogy ami jo, az nemcsak megtortenhet veled, hanem meg is tortenik, ha teszel erte valamit. Es hogy nincsenek dontesek es cselekedetek, amelyeket ne lehetne megvaltoztatni vagy jovatenni. A gyerekneveles sokszor olyan, mint a tojas: amikor kiveszem a hutobol, nem tudni, hogy rantotta , omlett vagy lagytojas lesz belole, esetleg fott. DE EN DONTOK. A legtobb, amit megtehetek a gyerekemert, hogy megprobalok nem a magam sokszor onos erdekei szerint, hanem valoban az o erdekeit eloterbe helyezve donteni. Akar vele egyutt is. Amig lehet. Es mindenrol beszelni kell veluk. Ezek a gyerekek annyira nyitottak, annyit tudnak, hogy nem lehet akarcsak 1o éves modszerekkel hozzajuk kozeliteni. A legfontosabb az lenne, hogy megorizzuk azt a kozelseget, amit akkor eltunk at, amikor meg egesz picik voltak. Mert meg lehet es meg is kell. Hogy ne alljunk ertetlenul az ilyen tragediak elott. Es igenis felelosnek tartom a szuloket. Valaminek tortennie kellett. Egy gyerek nem akasztja fel magat egy fekete pont miatt, elozmenyek nelkul. Nem birom felfogni meg most se igazan.