dave_dömper Creative Commons License 2021.05.09 0 0 19

Igen, a keresztény tanítás szerint . . . Csak éppen nem tudok mit kezdeni azzal, hogy az idők kezdetén

milyen volt az Atya által teremtett ember. Úgy értem, hogy például milyen színű, eredendően fekete,

fehér, zsemleszín, tarka és csak azt követően alakultak a kései utódok halvány-rózsaszínűvé, sárgává, réz-vörösessé, sötétebb sárgává, világosabb-, közepesebb-, és sötétebb-barnává és emellett még oly

sok megkülönböztető küllemi jegy is létezik, a keveredésekről nem is szólva. És mikor történt az, hogy

az egyik kitüntetett színű egyszer-csak úgy találta, gondolta, hogy Isten a számára - a színével együtt kiváltságot és jogot is formált ahhoz, hogy a másikat (esetleg neki kevésbé tetszőt) felfedezze, azután országát, territóriumát meglátogassa, bekebelezze, kifossza, majd angolosan távozzon és amikor az a kifosztott úgy látta jónak, hogy esetleg meglátogatná az ő kedves, távoli és rajta (az ő eredendő javain megtollasodott) rokonait - ismerőseit, akkor maga, egyszerre a rothadt, büdös, mocskos bevándorlóvá, migráccsá vált. Ha egyszer már az Atya teremtett mindannyiunkat, biztos, hogy Ő akkor így képzelte el?  

Előzmény: Manic Miner (13)