Abban valahol igazam lett, hogy lesz egy olyan session, a második, ami Selby javára fogja billenteni a döntőt.
Akkor este Selby hard matchplay snookerjére nem volt Murphynek válasza, s ezen ment el a döntő.
Ami megjegyzendő: 2014, 2016, 2017, 2021.
7 év alatt 4 világbajnoki cím. Ez félelmetes.
Ha jól emlékszem, egyasztalos szakaszon, a Crucible-ben 2007-ben Higginstől, 2010-ben Dott-tól és tavaly O'Sullivantől kapott ki, s ennyi.
2007-ben még nagyon korai volt Selby, 2010-ben is-is, de emlékszem, Dott mennyire jó volt azon a mérkőzésen, s az elhíresült tavalyi elődöntő.
Az nem sok, ahogy mondani szokták.
Selby vélhetően hamarosan világelső lesz megint, Trumpnak rengeteg pontot kell védenie.
És nagyon jó volt, főleg a döntő, hogy mintha covid nem lenne. Hangoskodás, semmi távolságtartás, hanglat egy zárt térben.
Jól jegyezzük meg, lehet nyár után megint nem lesznek ilyesmik.
Más: következő szezon versenynaptáráról semmit nem tudni?
Korábban mindig a vb közben kijött egy következő szezon tervezete.
Tudjátok Selbyben mi (lesz) a félelmetes?
Tud ő nyerni, aohgy korábban: kínkeservesen, megölve minden ritmust ellenfelének.
De támadósan is.
Terminátor.