A héten párszor már nekiálltam, hogy leírjam a gondolataimat, de túl sok minden motoszkált bennem, úgyhogy mindig hagytam inkább...

Az elmúlt, koronavírussal átszőtt év mindenkitől elvett valamit: valakitől elragadta a szeretteit, valakitől a megélhetését, az anyagi biztonságát. Elvette a kikapcsolódást, a nyugalmat, az alkalmakat a barátokkal való találkozásra, a szórakozási lehetőségeket. Tőlünk, Falco-szurkolóktól pedig elvette azt, hogy igazán át tudjuk élni a helyszínen és magunkénak érezzük azt a sok élményt, amit ez a fantasztikus csapat idén adott nekünk.

Többször olvastam itt is, meg korábban a másik fórumon, hogy többen "nem érzik magukénak" ezt az idei csapatot. Valóban nem könnyű úgy, hogy a Mindigora vagyunk rákényszerülve... De most, hogy a szezon a célegyenesbe fordul, én azt hiszem, hogy a srácok tényleg hősök: az összes viszontagság, sérülés, nehézség és tragédia ellenére végigcsinálták az alapszakaszt, és hazahozták nekünk ezt a kupát, amire időtlen idők óta várunk. Amikor néztem a közvetítés végén a díjátadón a csapatot, egy igazi CSAPATot láttam: gyermeki örömmel, őszintén, kis csibészséggel, boldogan együtt ünnepelni!

Tényleg azt az egyet sajnálom, hogy nem lehettünk részei ennek a helyszínen...

Egy szónak is száz a vége: nagyon-nagyon szeretem az idei csapatot! A hátralévő néhány meccs nem lesz könnyű, de a srácokban meg van minden, hogy a végéig meneteljünk! Holnap pedig úgy kell beleállni a rájátszás első meccsébe, hogy mindjárt az elején tudatosítsuk az erőviszonyokat!

Hajrá Falco!