Meséljem el neked a XIX. század második felének balkáni történelmét?

 

Oké, semmi gond. De csak röviden.

 

1815-ben Napoleon legyőzésével kialakult a korabeli „helsinki” megállapodás az európai határok sérthetetlenségéről. Természetesen ez azonban tarthatatlannak bizonyult.

 

A fő kiinduló az Oszmán Birodalom lassú agóniája volt, mely a XIX. sz. elején keződött meg. A törökök gyengülését igyekezett kihasználni az összes általul évszázadokon keresztül elnyomott nép, Európában ez a szerbeket, görögöket, bolgárokat jelentette elsősorban. Mind a három nép szláv és ortodox vallású, így nyugaton Oroszország szövetségeseinek minősültek alapból. Ennek következménye volt a nyugati politika: valahogy megmenteni az Oszmán Birodalmat, hiszen ha ez nem sikerül, akkor a Balkán Oroszországé lesz. Ez persze abszurd elképzelés volt – Oroszország valójában nem a Balkánt akarta, hanem egyedül Konstantinápolyt -, de ezen alapult a nyugati politika.

 

A nyugati hatalmak tehát a balkáni keresztények ellenében minden erejükkel a muszlim törököket támogatták a „stabilitás” érdekében. Különösen Anglia és Franciaország. Németország és Ausztria (később: Ausztria-Magyarország) ennél valamivel mérsékeltebbek voltak, mert abban hittek, hogy képesek lesznek a Balkánt a saját irányításuk alá vonni. Emellett Ausztria és Németország számára Oroszország volt a szövetséges, nem Anglia és Franciaország, akkor is, ha nem bíztak meg teljesen Oroszországban.

 

A nyugat tehát Anglia és Franciaország személyében mindent megtett a balkáni népek törökellenes törekvései ellen, míg Ausztria és Németország azt igyekeztek erősen korlátozni, hogy a folyamatokban az övék legyen a döntő szerep.

 

Különösen Franciaország volt erősen muszlimpárti, Anglia maga is részt vett az Oszmán Birodalom gyengítésében azokban az esetekben, amikor ezzel saját birodalmát tudta növelni. De a Balkánon nem volt ilyen helyzet. A nyugat csak Görögország érdekében avatkozott be, ott is csak miután a nyugati közvélemény ezt kikövetelte.

 

Az eredmény: a balkáni népek német- és osztrák-, vagy oroszpártiak lettek. Hiszen Anglia és Franciaország nem volt képes megállítani az Oszmán Birodalom szétesését, de sikerült magukat megutáltatniuk a balkáni keresztények körében.

 

A bolgár vezetés tudta, esélytelen a görög módszer. Így olyan helyzetet kellett teremteni, mely kényszeríti Oroszországot. Erről szólt az 1876-es törökellenes felkelés. Célja az volt: provokáljon ki olyan török ellenlépést, melyet el lehessen adni népirtásként, ami miatt az orosz közvélemény fel fog háborodni.

 

A nagyhatalmak a levert felkelés hatására 1877-ben összehívják a konstantinápolyi konferenciát a balkáni konfliktus békés rendezése céljából. Oroszország direkt teljesíthetetlen feltételekt támaszt a törökökkel szemben.

 

Ahogy várható, a törökök nemet mondanak, így megindul az orosz hadsereg. 

 

A nyugati hatalmaknak már csak a kármentés marad az orosz győzelem után.