Akkor...
Az én jelenlegi kapcsolatom fiatalka, 3 hónapos
Az előző kapcsolatomban a pasi közölte, hogy neki ez csak flört, szuperjól érzi magát velem, nagyon szeret, de nem szerelmes, úgyhogy csak úgy legyünk együtt...
Én sem voltam akkor szerelmes, de az érzelmi függőség miatt (soha nem volt még hosszú kapcsolatom) nem bírtam elküldeni, abban kicsit bízva, hogy na majd csak megmutatom neki, hogy mire vagyok érdemes és milyen jól is jár velem...:-)))
Ő úgy gondolta, együtt lötyögünk, amíg új partnereket nem találunk. Én nem is kerestem. Ő talált. Sz*rul esett, most persze már tökmindegy...:-)

Csak azt nem értem, hogy miért nem voltam képes elküldeni őt abban a pillanatban, amikor közölte, hogy ő nem akar tőlem semmit, mikor akkor is tudtam már, hogy nem vagyok belé szerelmes.

Most is sokan gondolkozom azon, hogy jelenlegi kapcsolatomnak van-e értelme. A különbség csak annyi, hogy azt hiszem most szerelmes vagyok. :-) Ami persze nagyon jó. Keveset találkozunk, kevés időkre.

Ami aggaszt, hogy nagyon mást akarunk, ha nem is feltétlenül egymástól, hanem a világtól, az életünktől. Én már megállapodnék (bár lehet, hogy hülyeség ilyet írni, mert eszem ágában sincs férjhez menni vagy gyerekeket szülni egyelőre), szeretnék részese lenni egy perspektivikus kapcsolatnak. A pár meg éppen kirobbanóban, lendületben. Ő is nagyon szeret, csak attól tartok, hogy mivel ellentétes irányban mozgunk, ez nem tarthat sokáig. Akkor meg miért ne engedjem el most, őt is és magamat is, hogy esetleg egymásnál alkalmasabb párokat találjunk, vagy egy kis körülnézés után esetleg újra egymásra találjunk. Úgy érzem, korlát vagyok az életében, az életének az alakításában. És nem akarok korlát lenni.

Egy rövid kis reakció: Szerintem sem túl fair, ha addig várunk egy kapcsolattal, amíg utódot találunk.