"Természetesen nem is lehet összekötni, csak úgy, ha ők vették át."

 

 

Nyilván ők vették át, ez nem is kérdés. Ám a zs után ejtettek egy magánhangzót, ami nagyon nem lenne jellemző a szlávokra, ráadásul a 11. század előtt még nem volt tele a nyelvük mássalhangzó torlódással sem. Sokkal életszerűbb az, hogy legalább kétféle magyar nyelvjárási változata volt a szónak uspán (ispán) és supán alakokkal, szerintem. (mint os-toroz/su-pál )

 

A bánik szónak is kellett lennie eredetének. Ez pedig a bánt, bont, pen-derít, ont, (ki)von  összefüggésben értelmezhető szerintem.

 

Érdekesség:

 

Aki kivon, vagy vonszol valamit, az elválaszt valamit valahonnan, ugyanakkor aki vonz valamit, az éppenséggel összekötésre alkalmazott fogalom.

Itt felmerül a von-z, a bonc-bont és a fon egy eredetűsége is. Aki pedig bont is és fon is ügyeket -egy kézbe fogva, az jól BÁNIK a fontos dolgokkal.

 

 

 

FON, Vesszőből kosarat, sövényt fonni. Szalmából katonaágyat fonni. Kalácsot fonni; hajat fonni; üstökét befonni. 3) Átv. bonyolítás által öszveállít, öszvezavar, véghez visz valamit. Ármányt fonni. Valakit bizonyos ügybe befonni. Rokonok vele a latin funis, pannus, szanszkrit pan v. pan. (öszveköt, öszvefoglal), hellen πηνο−ς, πηνη, πην−ιο−ν, dóriaiasan πανιο−ν [Curtius szerént Einschlagfaden, Gewebe], német spinnen, Spindel, finn punon, magyar von stb.)

 

 

Sokkal élőbb a nyelvünk, mint hisszük. A különböző gyökeink között szerves, nem lineáris kapcsolódások vannak ezerszámra. Fel kell ismerni.