https://semmelweismuseum.blog.hu/2021/03/17/pestis_es_antiszemitizmus

Sajnos a járványos betegségektől való félelem, a tudományos magyarázatok hiánya és az „örök” emberi ostobaság ragályos időkben számtalan összeesküvés-elméletet szül – nem csak hajdan, napjainkban is. A betegség és a terjedés okát kereső műveletlen, sokszor fanatizálható népességre mindig is jellemző volt a bűnbakkeresés. Bűnbak pedig mindig akadt. Hol az eretnekek, hol a zsidók, hol pedig maguk az orvosok.

 

 

Zsidók égetése pestis idején (fametszet)

Schedel, Hartmann: Buch der Chroniken und Geschichten… Nürnberg, Anton Koberger, 1493

©MNM-Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár

 

Az ellátási, megélhetési gondoktól félő lakosok nem csupán a szigorú rendszabályok bevezetését előrejelző betegeket tekintették ellenségnek, sokszor azokat is, akik valamiképp megúszták a ragályt. Az 1348-ban kezdődő nagy pestisjárvány alatt pedig feltűnővé vált, hogy a településeken belül is sokszor elkülönülten élő zsidó lakosság körében kevésbé terjed a kór, jóval kisebb a halálozási rátájuk. Ennek okai a Tórában is előírt vallási, rituális szokásokban keresendők. Az élelmiszerbiztonságra, személyi higiénére nagy hangsúlyt fektető előírások, a rendszeres fürdés, kéz- és lábmosás, a mikvék (rituális fürdők) használata már a melegebb klimatikus viszonyok között élő ókori zsidóság számára is kötelező volt, a vallási szertartások szerves részét képezte. A betegek elkülönítését szorgalmazó és a kór terjedését nagy részben megakadályozó rítusok pedig jó szolgálatot tettek járványos időkben. Noha az tévhit, hogy a középkorban a keresztények nem sokat törődtek a test tisztán tartásával, a fürdők, közfürdők használata korántsem volt mindennapos. A korabeli életmódbeli útmutatók kifejezetten hasznosnak tartották időnként megtisztítani a testet a kosztól, de ezt nem annyira a tisztaság érdekében írták elő, inkább a víz egészségjavító hatásait emelték ki. A közfürdők eltűnését viszont épp a pestisjárványoknak köszönhetjük, mert sokan a fürdővizet okolták a kór terjedéséért.

Annyi bizonyos, hogy a keresztény lakosság leginkább papjaik sugallatára azt feltételezte, hogy a zsidók mérgezték meg a kutakat, folyókat. A vádak szerint békákból, pókokból, sőt magából a szentelt ostyából és keresztények szívéből álló mérget készítettek, így irtották a keresztény hívőket. Voltak olyan helyek, ahol a zsidó hitelektől szabadulni vágyó elszegényedett nemesség állt a támadások élére. Európa-szerte pogromokat (öldökléssel járó támadásokat) hajtottak végre a zsidó lakosság ellenében, felégették házaikat, megkínozták, megölték, sokszor elevenen megégették őket. Már 1348-ban elterjedt az a hír, hogy a zsidók ezen cselekedeteit Toledóból irányítják, s a kínzások hatására tettüket be is ismerték. Így tettek a Genfi-tó partján élő zsidók is, akik az őket letartóztató savoyai gróf darabontjainak “rábeszélésére” vallották be vétküket. 1349 januárjában a bázeli zsidókra gyújtották rá azt a faházat, amelybe összeterelték őket, Strasbourgban kétezer, Brüsszelben hatszáz zsidó lelte halálát. Vagyonukat elkobozták. A zsidógyűlölet és a gyilkosságok olyannyira elharapóztak, hogy VI. Kelemen pápa kénytelen volt felszólalni az öldöklések ellenében, s egy bullájában cáfolta a zsidók ellen felhozott vádakat - sajnos hiábavalóan.

A Krisztus haláláért egyetemlegesen felelőssé tett zsidóság mellett a keresztény egyház ellen valamiképp protestáló eretnekek ellen is gyakran felhozták a mérgezés vádját, de számtalan esetben maguk az orvosok sem kerülhették el a támadásokat. Bűnük leginkább az volt, hogy ők maguk terjesztik a fertőzést, de kútmérgezéssel is gyakran gyanúsították őket. Az 1831-től dúló kolerajárványok alkalmával a kutakat fertőtleníteni szándékozó orvostudorokat is sokszor csak a katonai kíséret mentette meg attól, hogy a falvak lakosai helyben meg ne lincseljék őket.

Horányi Ildikó