Törölt nick Creative Commons License 2021.03.15 -3 5 1528

Pontosan tudom, hogy minden láncszemnek működnie kell(ene) egy jó védekezéshez .

Hidd el Okorn úgy igazolta le Andersont, hogy tisztában volt a védekezési korlátaival. Én is - pedig nem láttam egy meccsét sem korábban - mivel már nyáron megírtam, hogy egészen biztosan nem lehet jó védőjátékos, mert olyan nem létezik, hogy 25 perc alatt 16 pontot, 5 assistot átlagoló játékost Bundesligából úgy ide tudsz hozni, hogy még a védekezésben is extra. Ha ilyen lenne, akkor országon belül váltott volna, és ma a Bayern Euroligás csapatának cserejátékosa lenne. Vagyis egyértelműen a támadó potenciált akarta növelni Gasper a csapaton belül, de ahogyan ezt már korábban  írtam ez szerintem egyértelműen a Bajnokok Ligájának szólt, arra volt minden kihegyezve az edzőink részéről. Tudta Gasper (legalábbis bízzunk benne), hogy magyar bajnokságot úgy is lehet nyerni, ha egy-két játékosod nem elit védő. Az pedig azért az utóbbi meccseken látszik, hogy a támadó oldalon félelmetesek tudunk lenni (pedig nem volt Bruinsma és Benke). Az igaz, hogy nem tudhatjuk, hogy mondjuk a Szolnok ellen (nyilván őket említem, hiszen nehéz elképzelni, hogy ne kerüljenek döntőbe) mi érvényesülne jobban: a mi támadójátékunk vagy az ő csapatuknak a most nagyon egységesnek tűnő védekezése? És azt se feledjük, hogy a védőoldalon mi azért még fejlődhetünk, de az is igaz, hogy sok idő már nincsen rá, és ha ennyi sérültünk van, akkor nem is lesz megoldható. Az biztos, ha egy Szolnok-Falco döntő lenne, akkor az a két szlovén stratéga nagy döntője is lenne egyben.

Előzmény: matt999 (1525)