Törölt nick
2021.03.11
|
|
-4 1
124
|
Szegedi bírósági botrány – Nóvé Ágnest kimosták, sajtóhírek szerint még fizetésemelést is kaphatott.
Hónapokon át tartó eljárás és nyilvánosságtól való elzárkózás után a szolgálati bíróság felmentette a fegyelmi vétség vádja alól Nóvé Ágnest, a Szegedi Törvényszék bíráját, a szegedi bírósági botrány főszereplőjét. A Szegedma.hu pedig most arról ír, hogy még fizetésemelést is kapott. Egyébként annak sincs nyoma, hogy egyetlenegy, a botrányban érintett bírót végül elmarasztaltak volna. Egyedül a Szegedi Törvényszék akkori elnökét, Tárkány-Szűcs Babettet érte komoly retorzió, gyakorlatilag kirúgták az elnöki székből, ma már csak tanácsvezető bíró a törvényszéken, holott a birtokunkba került iratokból kiderül: ő volt az egyetlen, aki első cikkünk megjelenése után azonnal lépett, fegyelmi eljárást indítva, és Nóvé Ágnes szolgálati bíróság elé állítását is ő kezdeményezte. Az Országos Bírói Tanács határozatában és a szolgálati bíróság végzésében olyan elképesztő ellentmondásokra bukkantunk, amire nincs ésszerű magyarázat. Öveket bekapcsolni, rázós történet következik!
A szegedi bírósági botrány a rendszerváltás óta kirobbant egyik legnagyobb bírósági botrány, amely alapjaiban rengette meg a társadalom igazságszolgáltatásba vetett bizalmát.
|
|