Örömmel látom, hogy jópáran szeretjük Vonnegutot. Én sem vagyok kivétel... ;-)))

Az én kedvenceim a Mesterlövész, az Éj anyánk és az Időomlás, de a többi se rossz. Amúgy a környezetemben levőkre és rám is igaz: az először (legfeljebb másodszor) olvasott regény a kedvenc.
Ennek talán az lehet a magyarázata, hogy ezekben a könyvekben a történet (amely legalább három különböző szálon és idősíkban zajlik fütyülve minden hagyományos szerkesztési elvre) csak valami keretet ad általánosabb (és az életműben mindig visszatérő) szereplők, helyzetek és konfliktusok számára. Némely kritikusok szerint nem is szabad regényeit külön-külön értelmezni, csak az életmű egészét. Megértéséhez pedig nem árt az életrajz ismerete sem...

Azzal viszont vitatkoznék, hogy cinikus lenne. Sokkal inkább arról szól: mennyire hamisak tabuink és mindennapi pátoszaink, hogy meg kell tanulni kínunkban is nevetni a dolgokon.

Amúgy adtak ki tőle könyveket mostanában is, méghozzá normális kötésben, ami manapság nem semmi. Kár, hogy az Időomlást utolsó könyvnek írta...