http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=157468677&t=9111571
"keleti szkíta (szaka): Szaka - szakály - székely"
Fejtegetheted nyugodtan. Attól még úgy baromság ahogy van, mivel továbbra sem értesz a nyelvészethez."
-----------
Tagadni baromság. Vért izzadhattok, de a valóság az, hogy nyelvünk őrzi a múltunkat és az nem a fagyos nyelvek melletti dekkolás
A török-iráni nyelvekben meglevő szavainkhoz ilyen jelentős ismeretlen kultúrajelölő szavaink vannak, mint:
Támad, harcol, sereg, fegyver, gyújt, gyilkol, bűn, hit, Isten, gondolkodik
Átadó kultúra híján és a magyar gyökökhöz való logikai kapcsolódás miatt, ezek nyelvünk saját produktumai. Két választás van. Vagy nagyon korán már az ősi időkben a magyar etnogenezis megtörtént, vagy egy korábban széleskörűen elterjedt szkíta-hun-magyar nyelv a tudományos kategóriák mentén szétrabolt szókincséről van szó.
HARC (limitált) rokonszavai:
harcol – ‘fegyveresen küzd’; ‘szívósan küzd ‹valamiért›’. Származékok és kapcsolt szavak: harc, harci, harcos, harcias, harcászat. A ~ hangfestő eredetű, a horzsol családjába tartozó harzsol, horhol, s talán a harsan igével is rokonságot tart; a jelentés tehát a ‘kapar’ ⇨ ‘súrlódik’ ⇨ ‘veszekszik’ ⇨ ‘megküzd’ vonalon fejlődött. A harc korai elvonás a ~ igéből.
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-etimologiai-szotar-F14D3/h-F2416/harcol-F24B2/?list=eyJmaWx0ZXJzIjogeyJNVSI6IFsiTkZPX0xFWF9MZXhpa29ub2tfRjE0RDMiXX0sICJxdWVyeSI6ICJoYXJjIn0
harcol [1476 k.] Valószínűleg származékszó, töve a régi nyelvi harzsol ’tusakodik, harcol’ [1405 k.] és többek közt a
horzsol ige tövével azonos. A tő finnugor eredetű, vö. a rokon nyelvi megfelelőket a horzsol alatt. Végződése gyakorító
igeképző, vö. hurcol. A harc főnév [1487 tn. (?), 1519 k.] valószínűleg elvonás a harcol igéből. Származékai a harcos
[1487 tn. (?), 1560 k.], harci [1700], harcias [1835].
tzt
karmol [1749] Származékszó, egy önállóan nem adatolható szótő -l gyakorító igeképzővel ellátott alakja. A szótő
bizonytalan, esetleg hangutánzó-hangfestő eredetű, és összefügghet karistol és talán korhad igénk tövével. A szó belseji m
mozzanatos igeképző. A karom nyelvújítás kori elvonás az igéből [1835].
korhad – ‘‹fa nedvesség hatására› bomlik, szétmorzsálódik, szétesik’. Származékai: korhaszt, korhatag, korhadék. Bizonytalan eredetű szócsalád; kor- töve a hangutánzó karistol, karmol szavak tövével lehet rokon, és fenti jelentése a ‘karcol’ ⇨ ‘dörzsöl’ ⇨ ‘szétmorzsál’ úton alakulhatott ki. Lásd még korhol.
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-etimologiai-szotar-F14D3/k-F287B/korhad-F2C79/?list=eyJmaWx0ZXJzIjogeyJNVSI6IFsiTkZPX0xFWF9MZXhpa29ub2tfRjE0RDMiXX0sICJxdWVyeSI6ICJrb3JoYWQifQ
Valójában menevény szó:
korom: elpusztult, szétporladt, székorhadt- A ,korom‘ szóhoz legközelebb áll a török kurum, honnan kurumus am. száraz, valamint kuru is száraz, mely a csagataj nyelvben karag . karak am. fekete, kömür szén (carbo); a szláv nyelvekben Dankovszky szerént eléjön kour, kúr.
Valójában menevény szó:
kard [1319 tn., 1405 k.] Jövevényszó egy iráni nyelvből, valószínűleg az alánból, vö. oszét kard ’kés, szablya, kard’; vö.
még középperzsa k#rd ’kés’. Az oszét szó indoeurópai eredetű, vö. óind kartari ’vadászkés’. Szavunk tulajdonképpen
keleti vándorszó. A kard sportnyelvi ’kardvívás’ jelentése [1904] a kardvívás összetétel előtagjának önállósulásával
keletkezett. Származékai a kardos [1319 tn., 1560 k.], kardoskodik [1573]. A román coard–, régi nyelvi cord%: ’kard,
szablya’ a magyar szó átvétele.
Valójában menevény szó:
karcol [1550 k.] Német jövevényszó, vö. német, középfelnémet, korai újfelnémet kratzen, hazai bajor-osztrák krYtsX
’karcol’. A német szó germán eredetű, vö. svéd kratta ’ugyanaz’. A magyar karcol hangalak hangátvetéssel keletkezett,
talán a harcol, hurcol féle szavak mintájára. Az elsősorban nyelvjárásainkban használatos, de a köznyelvben is ismert
karcos ’ki nem forrott bor’ [1702] a karcol igéből jött létre a dacol : dacos féle szópárok mintájára. Az ásványtani
műszóként is használatos karc [1805 (?), 1809] nyelvújítás kori elvonás eredménye.
harag [1177 tn., 12. század vége] Ősi, finnugor kori szótő magyar képzéssel. A szótőhöz vö. vogul or- ’civakodik,
perlekedik’, kh#rj- ’haragszik, megharagszik, dühös lesz’, osztják k%ram- ’megharagszik, bosszankodik’, mordvin kor
’harag, düh, bosszúság’. Végződése a -g névszóképző, vö. csillag, boldog. A szó tövének kikövetkeztethető finnugor kori
alakja *kur ’harag; haragszik’, de az is lehetséges, hogy az eredeti jelentés ’nyúz; lehánt’ volt, ugyanis az obi-ugor
megfelelők valószínűleg összefüggenek a vogul kor- ’lehúz <nyárfakérget, fahéjat>, lehánt’, illetve az osztják k%r- ’nyúz’
szavakkal. Származékai már igen korán jelentkeznek: haragszik ~ haragudik [12. század vége], haragosság [1456 k.],
haragvás [1539] és haragít [1560].
Valójában menevény szó:
kar2 [1254 tn. (?), 1372 u.] ’felső végtag’ Jövevényszó egy török nyelvből a honfoglalás előtti időből, vö. ujgur qar ’kar’,
kirgiz qarď ’ugyanaz’, csuvas «r ’két rőf’. A magyarba *qar, vagy talán *qarď, *qaru hangalakban kerülhetett. A kar
’valamely tárgynak, szerkezetnek kinyúló része, támla’ jelentése [1585] hasonlóságon alapuló névátvitel eredménye. A
karol nyelvújítás kori szó [1814].
harap [1427] ’fogával tépve eszik’ Valószínűleg ősi, finnugor kori szótő magyar képzéssel. A tőhöz vö. zürjén kurccÏ-,
votják kurt)Ï-: ’harap’, a feltehető finnugor alak *kar - vagy *kor - ’ugyanaz’. A magyar szó végződése az igen régi -p
mozzanatos képző, vö. régi nyelvi állapik ’áll valahová’, hagyap ’köp’. Ez a magyarázat csak abban az esetben fogadható
el, ha a zürjén és a votják adatok szó belseji cc-je, illetve )-je igeképző. Származékai a harapdál [1531], harapós [1604].
Valójában menevény szó:
haramia [1547] Horvát-szerb jövevényszó, vö. horvát-szerb haramija, aramija ’útonálló, rabló’, régi nyelvi ’egy fajta
(horvát) gyalogos katona’, ez pedig az ’útonálló, rabló’ jelentésű oszmán-török harami átvétele. Az utóbbi forrása az arab
har#m ’az, ami tilos’, melyre hárem szavunk is visszavezethető. Az oszmán harami főnév nyomát őrzi viszont végső soron
a ’török martalóccsapat vezére’ jelentésű régi nyelvi harámbasa [1539]. Ez a horvát-szerb közvetítésével átvett és
kizárólag a történettudományi szaknyelvben fennmaradt szó az azonos értelmű oszmán-török harami baş¡ jelzős
szerkezetből származik, melynek tulajdonképpeni jelentése: ’a rablók feje’.
Valójában menevény szó: A HARC jogán szerzett zsákmány
harácsol [1659] Származékszó, a régi nyelvi harács ’adó; zsákmány’ [1600] főnévnek -l igeképzővel ellátott alakja, a
képzésre vö. gát > gátol, orvos > orvosol. Alapszava, a harács oszmán-török jövevényszó, mely talán a horvát-szerb
Valójában menevény szó:
kár [1370 tn. (?), 1372 u.] Horvát-szerb vagy szlovén jövevényszó, vö. horvát-szerb kvar ’elromlás, megromlás; kár,
veszteség’, horvát-szerb régi nyelvi ’mezei kár’, szlovén kvar ’kár, hátrány’. A szláv szavak eredete tisztázatlan. A
mássalhangzó-torlódás feloldására a szláv szó belseji v nyelvünkben kiesett, vö. szent. A károsít származék [1522] -ít
műveltető igeképzővel, a károsul [1750] pedig -ul visszaható igeképzővel alakult.
haránt [1814] ’ferde; ferdén’ Tudatos szóelvonással keletkezett az azonos jelentésű, elavult haránték [1549], harántos
[1603] melléknevekből. Nyelvújítás kori fejlemény, ma választékos stílusértékű szó. A haránték és a harántos egy ősi,
valószínűleg uráli kori tő származékai lehetnek. A tőre vö. osztják or ’folyóvonal’, votják kÏrÏÊ ’görbe, horgas; ferde,
ravasz’, jurák ara ’görbe, ferde; folyóhajlat; bűn’, kamasz kara- ’tekeredik, csavarodik’. Az uráli alapalak *kur ’görbe;
elgörbít’ jelentésű igenévszó lehetett.
hárít [1552] Ősi, valószínűleg uráli kori szótő magyar képzéssel. A tőhöz vö. osztják or ’folyóvonal’, zürjén kÏrÏšIn
’sanda szemmel, gyanakvóan <néz>’, votják kÏrÏÊ ’görbe, horgas; ferde, ravasz’, jurák ara ’görbe, ferde; folyóhajlat; bűn’,
szelkup ]arengdel ’görbe’, kamasz kara- ’tekeredik, csavarodik’. A feltehető uráli alapalak *kur ’görbe; elferdít’
Végződése az -ít műveltető igeképző. Ugyanebből a tőből, más igeképzőkkel alakult: régi nyelvi hárint ’osztályrészül
juttat’ [1519 k.], valamint a háramlik ’osztályrészül jut’ [1527] és a hárul [1604].
harsan [1508] Hangutánzó eredetű szó. Töve szorosan összefügg haris szavunkkal, és a nyelvjárási hersen ’suhintásszerű
hangot ad’ igének [1717 e.] mély hangrendű változata. A szóvégi -n mozzanatos igeképző. A nyelvjárási harsad ’harsogó
hangot ad’ [1508] a -d, a harsog [1508] pedig a -g gyakorító igeképzővel alakult. A harsány melléknév [1616] az igék
alapján, az -ány ~ -ény névszóképzővel keletkezett, vö. hasonlóképpen: kötény, serény. A harsona főnév [1835] a
nyelvújítás korában, tévesen kikövetkeztetett képzővel jött létre, elsősorban a harsan ige mintájára.
horgad [1416 u.] ’lefelé hajlik’ Származékszó, melynek alapszava maga is képzett szó, egy önállóan nem adatolható
szótőnek a gyakorító -g képzős alakja. A szótő a horzsol tövével azonos. A -g képzős tő ugyanolyan módon áll
kapcsolatban a horog főnévvel, mint a csillog a csillag-gal. A horgad végződése a visszaható -ad képző. Ugyanezen tő -
aszt műveltető képzős származéka a horgaszt ’lehajt <fejet>’ [1416 u.].
Valójában menevény szó:
horda [1613] ’nomád népek harci és közigazgatási szervezete’ Vándorszó, vö. német Horde, korai újfelnémet horda,
francia horde, lengyel horda, ukrán [orda], oszmán-török ordu: ’horda’. Forrása egy kipcsak típusú török nyelv, vö.
csagatáj orda ’palota, a kán sátra’, tatár ordu ’tábor; hadsereg’. A szó eleji h a régi ukránban jelent meg, a szót a lengyel
terjesztette el a többi nyelvben. A magyarba elsősorban a német közvetítette, a szóvégi a hanghelyettesítő szerepű. ’Nomád
nép (vonuló) serege, csoportja’ jelentése pejoratív értelemben is használatos, ’embercsoport, társadalmi egység az
ősközösség korszakában’ jelentésben pedig a történettudomány szakkifejezéseként is
horka [942 tn. (?), 950 k.] ’a magyar törzsszövetségben törzsi méltóságú személy’ Ismeretlen eredetű. Jelentése alapján
ótörök származása jöhet számításba, e török szócsalád nyomai azonban a török nyelvekből nem mutathatóak ki, csak
következtetni lehet meglétére, vö. ótörök *qara ’vérkeverő’. A kündü és a gyula mellett ez volt a harmadik méltóságot
jelölő szó a honfoglalás és a kalandozások idején. A köznyelvben mára elavult, csak a történettudomány szakszókincsében
horzsol [1792] Ősi, finnugor kori szótő magyar képzéssel. A tőhöz vö. vogul karsäl- ’<horoggal kaparva> tapogat;
<merítőhálót a tóban> húz, a vizet felzavarja <például halászat előtt>’, zürjén kural- ’összegereblyél, kikapar’, kuran
’gereblye’, votják kurjal- ’lekapar, levakar <például a saruról a sarat, vagy a katlan fenekéről az odaégett kását>’. A
feltehető finnugor kori alak *kor - ’vakar, kapar, horzsol’, hangutánzó eredetű lehetett. A szótő azonos a hornyol tövével.
A horzsol végződése a -sol
hurcol [1577] Származékszó, alapszava a hord ige, végződése pedig a -col gyakorító képző, a képzésre vö. boncol,
vonszol. Jelentésének fejlődésére vö. hoz, húz, illetve vö. még: német schleppen ’hurcol, húz, vonszol; cipel; ruhát
agyonvisel’. Származéka a hurcolkodik [1606].
hord [1300 k. tn., 1372 u.] Valószínűleg ősi, ugor kori szó, vö. vogul kart-, art- ’húz’. A feltehető ugor alak *kur - ’húz,
von, cipel’. Ez a magyarázat feltételezi azt, hogy a vogul alakok -t-je képző. A magyar igealak szóvégi -d-je gyakorító
képző, alaktani felépítésére vö. kérd, mond. A ’húz’ ~ ’hord’ jelentések összefüggésére vö. húz, hoz; vö. még: angol draw
’húz, von, vonszol’ ~ német tragen ’hord, visz’, angol hale ’húz, von’ ~ német holen ’hord, visz’. A hord
jelentésfejlődéséhez hasonló folyamat más nyelvekben is történt: latin ferre ’visz, hord, emel; szíve alatt hord <magzatot>;
eltűr, elszenved’, francia porter ’hord, visz; hord <ruhát>, visel; kihord <magzatot>; elvisel’. Származékai a hordoz [1372
u.], a hordalék [1832] és a hordár [1843].
