Magyar Nemzet, október 9.

Gyurkovics Tibor: Bukovári

Jezovics halkan úszott a tenagerben. Ôrült-kék alatt. Haajójuk, a kétvitorlás Viking hátszéllel futott be az Antony Queenrôl hirtelenében elnevezett Hold-öbölbe Rodosz szigetén. A Földközi-tenger itt lelassult, mint egy bölcs életáram, a zöld víz olyan ékkô színu lett, amit Jezovics csak a Neretva folyónál tapasztalt – a tenger is az ég ragyogásából él. Amilyen az ég, a növényzet, a mélyalga vagy halcsillogás, a széláram és sziklafal – olyan lesz. Acélszürke vagy ébenmély, általában reggel. Aztán a hullámtarajok. Görgô fehér Gorgó-füzérként futnak a part felé, ahol a Nagy Öreg Mosónô által kerekre mosott és csiszolt vörös-szürke-aranyfehér-dióbarna kövek elejtett merev madarakként hánykolódnak a kvarclisztté ôrölt homokon. Délután mintha megbékélve omlana saját karjába ez a nagy víz, szerelmes szeretôként; morfondírozott balga költôként Jezovics az átlátszó víztükör gyémánt felszínén.
Pillanatra mint látomást látta a partfokon magát a vén színészt, Antonyt, ki a világ legelementárisabb pasasaként hadonászott a parton Zorbát idézô végtelen mellkasával. Alig lépett, mint a görög mitológia szirtakis táncosa.
Ahogy visszamászott Jezovics a hajóra, melyet derék barátjuk a közgazdának sem utolsó Csibinger, alias Csibacsek kormányzott be az öbölbe társai üvöltô elismerése mellett, a költô épphogy lehuppant úszásban frissült, de rengô testével a hajópadra, kiáltás verte föl természetbe olvadt elméjét:
– Muvész úr… muvész úr… – keringett a kihorgonyzott hajó mellett egy fiatalember. Jezovics elôször azt hitte, Antonyt szólítja a srác, s csak utóbb töltötte el magyaros büszkeséggel, hogy igenis, ôt, a Fô-Jezovicsot szólongatják. Lám. Itt is! A Földközi-tengerben! És itt az Égei is! Mi kell még? Mint egy görög mítosz emelkedett volna ültébôl, midôn a hajó, mint nagy bálna, meglódult és Csibacsek fölszedve a horgonyt, visszavágott a tenger felé. Jezovics, a mitológiai, a fenekére huppant, de az úszó Fiatalember átkiáltott hozzá a hajó bordafalán keresztül.
– Muvész úr, muvész úr… Amerika nem enged!
– Micsoda? – dadogta maga elé Jezovics. – Itt sem hagynak élni? – Az emberek elfelejtettek élni. A rendszerváltásban nincs tenger, nincs magány, nincs fluidiumi mediterrán, az emberek nem hagyják élni magukat, eme fiatalember fuldokolva is mondotta a magáét.
– Amerika nem engedi ki a kezébôl Magyarországot! Magának ezt tudnia kell!
A fene egye meg – gondolta Jezovics és intett jótékony Csibacsekének mindent bele, el innen!
– Amerika látta már a liberálisok töpörödését, az SZDSZ bukását. Nem bír hatalomra jutni, csak a mindig áruló MSZP-vel! Magyarországon nem szeretik ôket! – Klukk. Mintha a fiú nyelt volna a mozgolódó hajó mellett.
– Meg ne fulladjon! Majd elmondja Pesten!
– Nem, nem… magának tudnia kell! Maga a nemzet ôrlelke!
– Köszönöm. Majd otthon! – Csibacsek kieresztette a nagyvitorlát, de a szél állt az Öbölben.
– Érti? Látták Amerikában, a magyarok rühellik az SZDSZ-t. Nem lehet velük megetetni, mint halakkal a mérget! Bukovári, érti, muvész úr! Ehelyett kitalálták a pót-SZDSZ-t álorcában! A kis-SZDSZ-t! Nézze meg a gazdaságban, az egyetemeken, a tévében! Tisztogatás ürügyén visszajönnek a régi manusok, a liberálok most Fidesz-ruhába bújva irtják az embereinket! A Fidesz mint fedôpárt nagyon jól jön a rejtett liberáloknak, letarolják a magyarokat!
– Nevetséges barátom, de most ússzon inkább!
– Ismeri a viccet, író úr, „Anya, messze van még Amerika?” Nem, Muvész úr, nincsen. Pesten van. Kitalálták a megoldást! Nem kell választást nyeretni olyan párttal, amit utál az ország. Olyannal kell, aki körbecipeli a Szent Koronát, templomba jár, aztán megáldja a liberálokat! Nem veszi észre a tévében is mi folyik? A bankoknál? Mihelyt Surányit megpendítették, kuss lett a miniszterelnöknek. Majd azt is megéri, hogy Demszkyt a Fidesz fogja megvédeni az ocsmány és alaptalan beajánlkozási vádak alól! Hukk.
– Barátom, nézze a tengert! Ússzon! Próbáljon meg élni! Ne ezeken törje a fejét!
– De elmerülök! Otthon. Két diplomám van, ôk iskolázatlan embereket tettek fölém! Érti már? A Fidesz lett a fedôszerve a magyar bukásnak! Bukovári! A liberálok mögötte vezetik az országot! Pedig a népnek hányingere van tôlük!
– Várjon, ledobom ezt a mentôövet, hátha megfullad!
– Nem. Csak köhögök… Ezt el akartam mondani… Vigyázzanak!
Csibacsek rákapcsolta a motort a hajóra. Suhantak. A szél is kitárult. A vén görög, akinek olyan volt a meztelába, mintha bôrcipô nôtt volna rajta, a vastag kéreg koppant a fedélzeten, elkezdett lassan, ütemesen táncolni. Hihetetlen volt. Mintha megérezte volna a bajt. Zene nem szólt. Szép öreg volt, ezüstös haja meg se rezzent a táncra. Méltóságteljes volt. A kék ég megkoronázta.
A hajó kiúszott a nyílt tengerre, föllobogtak a vitorlák. Thallatta, thallatta – zúgott Jezovics fejében a diákkori szó. Az öreg görög dobbantva lépegetett egy belsô tánc ütemére. Mámoros volt a tengertôl. Jezovics viszont nagy gördüléssel a padlatra került, ahogy hirtelen annyira megdôlt a hajó. Az asszonyok nevettek.
– Bukovári – mondta Csibacsek tele-ragyogó fogsorával, és nagyot tekert a kormánykeréken.

Gyurkovics Tibor