A magyar nyelv képzői között az "r" hang a görbítésre, vagy körözésre vonatkozik.

 

A nyelvünk pedig leíró és hangfestő jellegű egyszerre.

 

Pl. amikor TŐ szavunkhoz egy -r, hangzót kapcsolunk, ténylegesen elképzelhetjük, amint valaminek a tövét a hajlító mozdulat következtében eltörjük így keletkezhetett a TÖR szavunk.

 

---

 

Úgy kell elképzelni, hogy amit pl. ma mozzanatos képzőnek tartunk "d" hang, ugyanezzel az értelemmel is bírt önállóan, mint egy gyököt meghatározó önálló etimon.

Ezért lehetett tovább képezni így: D+UL = DÚL

 

A "t" pedig helyhatározó, nem véletlenül kezdődnek így az egy helyhez kötéssel, vagy alsó részekkel, vagy lassú mozgással kapcsolatos fogalmaink: Tó, Tenger, Tanya, Tapad, Talp, Tarol, Tarló, Tart, Tér, Tár, Tűr, Tipeg stb.

 

Szavaink mértani pontossággal elhelyezett jelentésekkel bírnak. Hangutánzó és hangfestő szavaink kezdőhangjai sem véletlenek. Ugyanígy logikai láncolatba kapcsolhatóak, hiszen egy-egy tapasztalás több érzékszervre ható jelenségét írják körbe szavaink. Ezért dobban a talpunk alatt a föld, ezért dong a hordó, és ezért döng a méh, duruzsol a darázs.