Azért nem teljesen, de való igaz, hogy nagyon jók az esélyeim arra, hogy ezzel a műtéttel meg is oldódott a helyzetem. Ebben bízom. De a szövettan fogja ezt eldönteni. A dokim sem mond sem "A"-t, sem "B"-t.
A műtét után kérdeztem mit látott szabad szemmel, és azt mondta, minden rendben, de majd a szövettan... Tegnap egy másik orvos vette ki a draint, és az is csak azt mondta, hogy a szövettan lesz érdekes.
A kimetszett rész szövettana azért lényeges, mert a kenet az csak kenet, ami jelzi a randa sejteket, de a baj mértékét csak a szövettan tudja megmutatni.
Ami ellenem szól, az egyrészt az öröklés: anyukám már legyőzött egy mandula rákot, és most a tüdejében van újabb. Ami nálam még érdekes, az a hpv vírus. A méhnyakrákért több mint 90%-ban a hpv vírus jelenléte a felelős. Nekem ilyenem nincs. Háromszor ellenőriztette a dokim, úgy, hogy az összes kb 100 típusra is leteszteltetett. Még jóindulatú bajokat okozó hpv vírusom sincs. Ezért is tököltünk 7 hónapig, mert nem tudott mit kezdeni azzal, hogy hpv nélkül mégis atipusos laphámsejtek vannak a méhnyakamban. Ez azt jelenti, hogy spontán alakult ki nálam a folyamat, amire nem sok példa van, főleg, hogy se méhszájseb, sem soha semmi bajom nem volt ott ami elindíthatott volna valami csúnyaságot. Így még méhküretet is csinált, hogy odabenntről is legyen szövettan, ne csak a méhnyakamról, és a nehezebb műtétet választotta, biztos ami biztos.
Tehát összegezve, a helyzetem nem annyira egyértelmű, de én bízom. Nem is érdekel mi okozta, csak azt akarom, hogy ezzel a műtéttel vége legyen, ne kelljen újabb, mert sajnos kevésbé bonyolultabb esetekben is sokaknak újabb műtét kell, és már azt is kérdezte a dokim, hogy szeretnék-e még gyermeket szülni, mert a méhem kivételére is sor kerülhet. Nem. Inkább azt az egyet szeretném felnevelni, aki már itt van nekünk a férjemmel, és egy hete, mos, tereget, elém hozza a reggelit, pedig 17 éves kamasz fiú, jobb dolga is lehetne.
Na megint szószátyár lettem.
De amit azért elmondanék neked, az az, hogy az én bajom remélhetőleg bagatell, de nagyon drukkolok neked. Erősen akarom, hogy ne rosszindulatú legyen a daganatod, hogy minden jól sikerüljön és hamar visszakapd az egészségedet. Haladj lépésről lépésre. Mikor lesz a következő lépés, és mi lesz az? Írj kérlek, hogy minden lépésednél tudjunk küldeni drukkot, szerencsét, együttérzést, energiát, bármit amire szükséged van éppen.
Jobbulást mindenkinek.