"Sokkal nagyobb óvatosság ajánlható viszont Moór Elemér nyelvészeti cikkáradatával szemben, mely saj-nos, Kniezsa főműve II. kötetének el nem készülte miatt,
sokszor az egyedüli kísérlet marad a szláv jövevényszavak művelődéstörténeti értékelésére. Moór Elemér cikkeinek közös vonása egyrészről a rendkívüli szellemi mozgékonyság, ötletgazdagság, másrészt viszont az, hogy a tárgyára vonatkozó adatok és irodalom összegyűjtését teljesen mellőzi, a jövevényszavak kronológiai adatait figyelembe sem veszi, a történeti és etnikai viszonyokat önkényes feltevésekből kiindulva ábrázolja ós felelőt-lenül általánosít.

Vegyünk egy példát, amelyet kivonatosan Sós Ágnes is ismertet. Moór Elemér 1954-ben áttekintette a magyar lovasterminológia szláv eredetű szavait: kabala, kacola, kanca, poroszka, zabla, peg, paripa. Ezeket szerinte a magyarok a honfoglalás után a Tisza-vidéki lovas szlávoktól (avagy elszlávosodott avaroktól) vették át és erre felhozta, hogy a Tisza-vidéken találhatók a szláv konj ló szóval kapcsolatos Konyár, Konyíts és Konya falu- és dűlőnevek.

Ami azonban a Moór által felhozott szláv eredetű szavakat illeti, a kacola szó a- szlávban ismeretlen. Kanca szavunk, mely a XV. században tűnik fel, szláv eredetű, de с hangjával is elárulja kései átvételét; а X. századi magyar nyelv ugyanis a szláv с hangot í-vel helyette-sítette. A poroszka szó elvonás a poroszkál igéből, mely délszláv eredetű és a török-kori magyar nyelvben tűnik fel. А XIV. századból adatolt zabla szavunk délszláv hangalakú; a régészet bizonysága szerint a magyarok a tárgyat a délszlávokkal való érintkezés előtt is ismerték, nyilván más néven. А XVI. században feltűnő paripa szavunk végső fokon a görögből származik és Kniezsa kétesnek tartja szláv eredetét.

Csupán két szó adatolt а XIII. századtól, a kanca jelentésű kabala és a peg színnév; egyik sem kapcsolható valamely szláv nyelvjáráshoz, és hogy X. századi átvétel volna, semmi sem bizonyítja.

Ami Moórnak a tiszántúli szláv lótenyésztő hely-neveit illeti, a mai Konya dűlőnevek, ha nem újkori családnévből erednek, a középkori Konya személynévre vezethetők vissza. Marad két Árpád-kori szláv helynév: Konyár és Kanyár. Amennyiben ez foglalkozásnévből ered, ami nagyon valószínű, akkor szláv környezetben élő királyi lovászokat jelölt, amikor is a lovászok etni-kuma még mindig ismeretlen marad.

Moór Elemér érvei a tüzetesebb vizsgálatnál helytelennek bizonyulnak és így konstrukciója semmivé válik.
A kritika elmaradása azonban Moór Elemért felbátorította, mert négy év múlva a lótenyésztésünk eredetére vonatkozó eredményeire, mint biztos megálla-pításokra építve tovább ment. Szláv eredetű kapál szavunk magyar rúg-kapál összetételét lótenyésztési műszónak fogva fel, a következő megállapítást tette: ,,. . .'rúg-kapál' jelentésű kapál szavunk tanúsága szerint a Felső-Tisza mellékének honfoglalás kori szlávjai szlovákok voltak. ' '

Ehhez megjegyzendő, hogy kapál szavunk föld-művelési terminus és rúg-kapál összetétele valószínűleg magyarban keletkezett. E szónál az átadó szláv nyelv nem állapítható meg, honfoglalás kori szlovák azonban biztosan nem lehetett, mert szlovák nép és nyelv ekkor még nem létezett.

Az újabb régészeti és nyelvészeti irodalomban oly-kor IX-X. századi Szlovákiáról és szlovákokról olvashatunk, ami történeti anakronizmus. Az újkor eleji szlovák népterület a XIII. századig kb. 80%-ban lakatlan volt; a völgyek gyér őslakossága nyelvileg nem volt egységes. Tovább differenciálták a felvidéki szláv őslakosságot etnikailag és nyelvileg a XIII—XIV. századi szláv telepítések és legkorábban a XIV. századtól be-szélhetünk arról, hogy az integrálódás során szlovák nép és nyelv jött létre; maga a szlovák népnév is csak ezt követően tűnik fel. A tót népnév az Árpád-korban is szerepel, de mint a Dráván-túli Szlavónia magyar Tótország neve is mutatja, nem a szlovák etnikum jelö-lésére szolgált.

Ilyen formán a IX. századról szólván Tisza-vidéki szlovákokról, avagy akár moráviai szlovákokról ugyan-úgy nem beszélhetünk, mint ahogy anakronizmus lenne a középkori Tiszántúlon hajdúkról beszélni.

 

Mindezt azért tartom szükségesnek elmondani, hogy rávilágítsak Moór megállapításainak értékére és felhívjam régészeink figyelmét arra, hogy a megalapozatlan látszateredményeire való támaszkodás tévedésekhez vezethet. Moór eredményeinek kritikája nem lehet Sós Ágnes feladata, de felhozott példánk mutatja, hogy egy ilyen munkában komoly nyelvész segítsége nem mellőzhető."

 

OPPONENSI VÉLEMÉNY
CS. SÓS ÁGNES
: „A DUNÁNTÚL IX. SZÁZADI SZLÁV NÉPESSÉGE" C. KANDIDÁTUSI ÉRTEKEZÉSÉRŐL

ARCHAEOEOGIAI ÉRTESÍTŐ
95. kötet 1968

 

----

 

 

KONYA, (kony-a) mn. tt. konyát. Gyöke a görbedést jelent kon , meglágyítva, kony , vékony hangon kön, köny, melyekből köntöl, könyök erednek. Rokonok vele a kan, kany és kun kuny gyökök több, görbed ést jelent szókban, mint : kanyó, kanyar, kancsal , kunik , kunya stb. Megegyezik vele a hellén ndvoi, yóvv, latin genu, német Knie. Jelent általán görbét,
alágörbedt, lefelé hajlót. Konya fül disznó, ló } v. csak : konya ló, konya disznó (néhutt : siska disznó). Konya virág, fszál.

 

Magyar Nyelvjárások 9. - Magyar Nyelvtudományi Tanszék

 

---------

 

 

Jól láthatjuk hogy szókincs árulóink hogyan dolgoznak. Adott Konyár, Konyíts és Konya falu, amelyből kisütik, hogy a szláv konj ló szóval kapcsolatos. 

Hát nem. Teljesen más szóból jön... mégpedig a "konya" - kihalt szavunkból, amely megörződött ezernyi képzett szavunkban. konyul-könyök-vékony stb. kony-kány végű szavakban. Az ért voltak finom kritikusok régebben is, igaz nem jöttek rá minden esetben a szláv eredet tarthatatlanságára, de a konkrét igazolásokat már kétségbe vonták.