Az ajánlás hatására megnéztem Márait, nem is bántam meg. Először is bevallom, hogy nem túl jól emlékeztem rá, csak éppen egyes motívumaira.

A feudális jelzőt viszont fenntartom, a tábornok úgy beszél a fővadászával, mintha nem történt volna közben egy s más, háború, forradalom, megváltozott országhatárok, no meg egy mostani háború.

Már vagy negyven éve bezárkózva, egyedül él, nem számítva az idős hölgyet. Ezt az időt azzal tölti, hogy sajnálja magát, mint galádul elhagyott férjet

Akkora adag önsajnálata van, három embere is elég. Az egykori bécsi katonaiskola köszön vissza, no de azóta nagyot változott a világ!

A vendégért sem rajongok különösebben, hiszen mint kiderült, a szülei nyakán élősködött, mindent kiszedett belőlük, amit csak lehetett, holott szerintem szégyellte is őket.  És még most sem bánja!

Az sem tette rokonszenvessé, hogy kiakadt azon, amikor a kulik több fizetését követeltek. Szerintem ez igencsak indokolt kérés lehetett!

Ő is tartotta magát a katonatiszt K. u. K, fogalmához. Szerintem döbbenetes meglepetés érte, amikor rájött, hogy Angliában nem okvetlenül az jelenti a tiszt és úriember fogalmát, mint amit ő idáig tartott róla. Mondja is, hogy végig egyfajta udvarias: távolságtartással fogadták, amit nem csodálok.

Hiánylom Krisztina történetét, hiszen őt csak más szemüvegén keresztül ismerhetjük meg. Figyelemreméltó nő lehetett!

Mindhárman arra vártak, hogy a másik szólaljon meg, döntsön már végre, de egyikük sem tette! Illetve Krisztina igen, bár nem szóval fejezte ki az érzéseit.

Egy azért becsületére válik a tábornoknak: elégette a felesége naplóját.

Na, most abbahagyom a leszólást. Két dolgot el kell ismernem. Az egyik a nagyon erős hangulati hatás, sokáig nem tudtam szabadulni tőle. A másik a remek színészi alakítás, mindkettő megfogott.