Kedves Babe!

Írod:
"... illetve vitáznék állításaiddal."
Azért vagyunk itt (:-)))!

Írod:
"Az ember attól ember, hogy alkot; és azért alkot mert ember. Emberi létének kezdetén ez szigorúan csak használati eszközök, fegyverek készítésére korlátozódott, de már akkor is művészi igénnyel."
Eszerint az ember lényegét alkotói mivoltában látod, a művészi igényt pedig az alkotás szükségszerű velejárójának. Én ezt másképp gondolom.
Először is, egy alkotás nem feltétlenül művészi. A művésziség az emberi alkotásoknak csak egy _lehetséges_ attribútuma, de távolról sem szükségszerű. (Fordítva sem igaz, mert nemcsak valamilyen alkotás lehet művészi, hanem pl. a mozgás is.)
Másodszor, az ember lényege még csak nem is az alkotóképességében lappang (szerintem), mert ahogy Freud is mondotta volt: Az emberi alkotóképesség csupán a tévútra terelődött szexuális ösztön megnyilvánulása. Az ember egy olyan szociális lény, amely a közösség által meghatározott játékszabályok (vagyis a kultúra) szerint éli életét. Ez az, ami leginkább meghatározza beszédét, szokásait, általános viselkedését és törekvéseit. Ez tereli az alkotás "tévútjára" szexuális ösztönét is.

Írod:
"Ha tudsz még egy ilyen tulajdonságot - cselekvést, mutass rá, és elhiszem, hogy csak egy része a művészet az emberi lényünknek."
Hogy csak a legközismertebbre hivatkozzam: az emberi beszéd. Ugyan a beszéd is lehet művészi, de nem szükségképpen. Különböző, de az emberre egyaránt jellemző fontos dolgok.

Kérdezed:
"Ha a művészet csak kisebb részben spontán és nagyobb részben tudatos akkor miért tudnak többen kerékpározni, mint verset írni?"
Azt mondanám, hogy míg a kerékpározás inkább a technika, a tudatosság, a gyakorlottság és a reflexek egyfajta egysége, addig versírásnál a reflexek helyett inkább az eredetiség dominál. (Jó esetben.) De önmagában az eredetiség sem garancia a művészetre (így az eredetiség öncélű és erőltetett hajszolása sem). A dolog ritkasága sem. Pl. igen ritkán nő valaki 2.5 méteresre, de ha úgy is lenne, az még nem művészet.

Kérdezed:
"És miért fantáziadúsabb egy átlag óvodás rajza, mint egy átlag felnőtté?"
A gyermekek csupán természetes módon gondolkodnak, vagyis levonják a kézenfekvő következtetéseket (szóban, írásban, rajzban és cselekvésben egyaránt). Ezt fantáziadúsnak élhetik meg azok a felnőttek, akiknek a gondolkodásába már számos stoptábla épült be, miszerint "ez így van, és kész!". Amikor aztán megfigyelik gyermekeiket, csodálkozhatnak hogy: "Jé, ez annak idején nekem is föltűnt - aztán valahogy elfelejtettem (:-(((." Ha közelebbről is megvizsgáljuk a gyermeki fantáziát, azt ritkán találjuk igazán eredetinek. De annyi közös mégis van a gyermeki és az érett ember fantáziája között, hogy mindkettő a természetes, nyílt gondolkodás gyümölcse. (Persze a felnőtté gazdagabb tapasztalatokon nyugodva.) Nem hajszolja az eredetiséget és nem akar másoktól mindenáron különbözni. Igazából nem is nagyon kíváncsi másokra.

Írod:
"A versírás alapja az írás-olvasás. Ez mind a tudatos rész - szükséges, de parányi részek."
Szerintem verset és dalokat írás-olvasás nélkül is lehet költeni. Nyelv nélkül aligha, viszont az anyanyelvüket a költők is úgy öröklik. Nemigen akadt még költő, akinek az életműve bármilyen értelemben is meghaladta volna a fölhasznált nyelv egészét. De mindez mellékes abból a szempontból, hogy a művészet tudatos és nem-tudatos elemei egyaránt elhanyagolhatatlanul fontosak, ezért közöttük sorrendet fölállítani ha lehet is, csak másodsorban érdemes.

Feltételezed:
"A művész és az általa megmunkált anyag kapcsolatát teljesen más szemszögből szemléljük. Te IMHO belekeményedtél a saját parafrázisodba, abból a szempontból, hogy a folyamatot fizikai valójában elemzed."
Inkább mintha Te merevedtél volna bele abba az elképzelésedbe, hogy a kolcsönhatás lényege csakis fizikai lehet.

Írod:
"Természetesen az alkotó kölcsönhatásban van az anyaggal, de ez nem egyenrangú."
Én nem csupán az alapanyaggal való fizikai kölcsönhatásra (pl. nehézségekre) céloztam, hanem a születendő műnek és alkotójának a művészi kölcsönhatására. Mondhatnám, a műalkotást inkább szülik, mintsem hogy készen "tojják". (De a szülés sem fejezi ki igazán a lényeget.)

Írod:
"Ha ez az alá-fölé rendeltség nem jön létre nem beszélhetünk művészi munkáról, művészetről"
Ebben én nem lennék annyira biztos. Pontosabban, amikor a művész nekilát valami művészi dolog alkotásának, kezdetben nyilván ő az úr. Csakhogy aztán egyre jobban hatása alá kerül önnön produktumának, amely egy bizonyos ponton, mintegy életre kelve, kicsavarja az alkotó kezéből a tollat, ecsetet, vagy vésőt, hogy biztosítsa önnön fennmaradását.

Írod:
"Ez az "agresszió" szükséges minden alkotó tevékenységnél. Olyasmi ez mint a szex, gyengéd erőszak."
Némi agresszió sok minden máshoz is kellhet - de hiszen pont innen tudható, heogy nem művészet specifikus, azaz a művészet lényegétől független.

Vélekedsz:
"Az pedig tévút a részedről, hogy a kísérletezést a tökéletlen kifejezés számlájára írod."
Én nem holmi művészi ideálokról szóltam, hanem a reális művészetekről. Ezek sem keletkezésüket, sem végső formájukat tekintve nem tökéletesek. Csak mint ahogy egy picit korábban már céloztam rá, olyanok, hogy az alkotók nem képesek tovább tökéletesíteni rajtuk.

Írod:
"... a kifejezés szubjektum! Szubjektum és így eredendően tökéletes. Hogy értsd: Külső szemlélőként nem ítélheted meg, hogy mit akart az alkotó, legfeljebb sejtheted."
A szubjektumot én nem tartom eredendően tökéletesnek. (Te miért tartod annak?) Más. Ha mint külső szemlélő nem tudhatom/sejthetem, hogy "mit akart az alkotó", akkor az alkotása nem bír számomra művészi értékkel.
Megjegyzés:
Kissé bizarr a megállapításod, mert a művészet lényege szerintem pont az, hogy különleges, önmagában is létezni bíró, emlékezetes egységbe kapcsolja a tartalmat és a formát. Minthogy a művészet e két dolog találó összekapcsolása, nem beszélhetünk művészetről, ha
1.) nincs megfelelő (értékes) tartalom;
2.) nincs megfelelő (emlékezetes) forma;
3.) nincs megfelelő (találó) összekapcsolás.
Ezért azt is mondhatnám, hogy a művészi dolgok bizonyos értelemben magától értetődőek. Ha az alkotó "magyarázata" is kell hozzá, az nem OK.

Írod:
"Egy művész feladata meglátásom szerint továbbra is az, hogy: az anyagot tökéletesen átformálva kapcsolatot teremtsen a világ különböző dolgai között."
Szerintem a művész a számára értékes tartalmaknak olyan formát keres, hogy azután mások is megcsodálhassák azt, amit ő már a rések között kukucskálva is észrevett.