Jagerman* Creative Commons License 2021.01.19 0 0 396

Kár ezért a mai mérkőzésért. Én nagyon mérges voltam, mert megvolt az esély és nem az oroszok vertek meg bennünket, hanem mi saját magunkat. A védekezés rendben lett volna szerintem, bár a negyedik negyedben gyorsan kapott 4 triplára nem lehetünk büszkék. Az első félidőben a védekezésünk elfogadható volt, de a dobott 29 pont az nyilvánvalóan kevés. A harmadik negyed parádés volt, mert 10 ponton tartottuk az oroszokat. Sajnos egy jó negyeddel, azért ritkán lehet mérkőzést nyerni. A záró negyednek sikerült 1 pontos vezetéssel nekifutni, aminek lélektanilag előnyt kellett volna jelentenie, de ehelyett aztán az utolsó negyed legelején gyakorlatilag teljesen elintéztük magunkat. Nem tudom, hogy a dobóformánk miként lehetett ilyen borzalmas? Nálam is Keller, Váradi és Lake volt dicsérhető. Benit külön kiemelném, mert ő hetek óta nagyon odateszi magát. Kelleren is azt láttam, hogy nagyon szeretett volna továbbmenni és hajtott is rendesen. Sajnos a 6 kihagyott büntető sem fért bele. Felszabadultan kellett volna játszanunk, de én görcsösnek éreztem a társaságot, a végén is akkor ment be a Bruinsma hármasa, amikor már elment a hajó.

 

Anderson rásérülése nem sok jót ígér, s mivel hosszú még a bajnokság, a rotációnak is kiemelt szerepe lehet. Ebbe nem fog szerintem beleférni az, hogy valaki 2-3-4 meccsekre kiesik a keretből, mert megint történt valami....sérülés, húzódás vagy bármi. Asszisztokban tényleg félelmetes a pali, de a dobóformája tartósan nincs meg. A Zaragoza elleni hazain extra volt és még volt 2-3 ponterős jó meccse, de tartósan nem tud folyamatosan jó átlagot hozni. Védekezésben meg sokszor átdobják. Szerintem körül kell nézni a játékos piacon és "cserélni" kell, mert ezt nem fogjuk elbírni.

 

A bírók egyértelműen megfújták a ruszkiknak a hazai pályát, de ehhez az is kellett, hogy a mi támadójátékunk impotens volt. Ha a csapat tudásának 70%-át hozza, akkor szerintem simán nyerünk. Ami még érdekes volt, hogy a játékosok összevissza csúszkáltak. El kell jutnunk odáig, hogy otthon nekünk is megfújják a hazai pályát, de legalábbis ne ellenünk dolgozzanak. Ez sem egyszerű történet, mivel Szombathelyen is inkább az oroszoknak fújtak a kétes szituációkban.

 

Azért is idegesítő a vereség, mert ezt normál esetben 20:0-al kellett volna nekünk jóváírni, ráadásul a felesleges orosz túra következménye lett a csapatot sújtó COVID, ami miatt 1 hónapra a bajnokságból is kiestünk, tehát az oroszok több fronton is jól kibaxtak velünk. Jó lett volna erre ma a pályán megfelelő és méltó választ adni, de ez sajnos nem sikerült. Pedig illusztris körbe kerülhetett volna a csapat és szintlépést jelentett volna, amire mindenki vágyott!?

 

Mostantól előre kell nézni és hozni kell a meccseket a bajnokságban.