Nem semmi elintézési mód ez azért...
Persze, nem tudhatjuk, mi ment/megy a színfalak mögött, mennyiben és kinek a hibája, hogy így alakult. (Maximum sejtjük.)
Vannak dolgok, amire egy mezei szurkolónak nincs ráhatása, de ez a klub nem csak "a vezetőségből" és a szakmai stábból áll. Azt hiszem, az őt buzdító, bátorító és szerető emberek ezrei esetleg megérdemelték volna, hogy tisztességgel köszönjön el tőlük. (Ezek szerint egy kurta nyilatkozatnyit sem érünk, hiszen ide már nem fog visszajönni.)
Nem bírok szó nélkül elmenni emellett, mert nem csak minket, hanem a csapatot is se szó, se beszéd, a távolból, gyáván, számára a lehető legkényelmesebb módon (a kisujját sem mozdítva) a szezon kellős közepén sikerült itthagynia.
Nem a döntésével van gondom, megértem, elfogadom. Ahogy annak mozgatórugóit is. El lehet hagyni a süllyedő hajót, de nem mindegy, hogy.
Remélem, a többiek legalább egyenes gerinccel fognak távozni.