"Amikor olvasom, hogy vannak, akiket jobban megtépázott a sors, mint pl. Latenst, Japipapit, stb. akkor szégyenkezem a félelmeim miatt." 

Ezt egyébként én pont ugyanígy érzem. És amikor  téged olvaslak, akkor is. Azt hiszem jelenleg én vagyok itt a leggyengébb láncszem. 

Ugyanakkor azt gondolom, hogy bárki akit megkörnyékez ez a dög ( nem is bírom leírni, az igazi nevét), az tele van félelemmel, és olyan emberektől tud erőt kapni, vagy megnyugtatást, akik tudják milyen érzés ez. Mert meg lehet beszélni a körülöttünk élőkkel a dolgainkat, és támogatást is adhatnak, de talán ők nem értik úgy meg, milyen gondolatok cikáznak a mi fejünkben, és pl. én sem merem teljesen kifejteni azokat ami a fejemben jár, mert elég ha én vagyok rémült magamban, nem kell másokra is ráhoznom a frászt. Ezen a fórumon viszont objektívan látják a helyzetünket, mert vagy sokkal nehezebb helyzetben vannak, vagy hasonló félelmekkel küzdenek. És ha valaki körülöttem nem élt meg hasonló élethelyzetet, attól még rosszul is eshet, ha elbagatellizálja amin most megyek keresztül, ellenben ha itt csitítanak nyugalomra tapasztalattal rendelkező emberek, akkor azt komolyan tudom venni, hisz itt mindenki tudja miről beszél. De a másik véglet is hasonlóan érint: a férjem még a nyáron amikor ez az egész kezdődött, kiborult és mindent azonnal akart, és nyaggatott, hogy mért nem gyorsítom meg a protokoll lépéseit, ami nagyon feszéjezett. Ha itt mondanák ugyanezt, akkor elgondolkodnék.

A pszichológus is egy jó megoldás. Én amúgy is járok, mentálhigiénés rendelésre. Nem emiatt, csak kényszerbeteg vagyok, mint Monk a flúgos nyomozó, 🙂 bár már nagyon jól karban vagyok tartva, most viszont kapóra jön, mert ebben sem maradok egyedül, mert ott ráönthetem a dr.-nőre a gondolataimat, és az jó. Ez tb alapon megy, és az egy óra foglalkozást mindíg megkapom. 

Szóval ezzel csak azt akartam mondani neked, hogy vagy itt, vagy bárhol, de kell ahol beszélj a gondjaidról, mert az már nagy segítség.