A 3. nap úgy vonul be a Hatsu 2021. krónikájába, mint az "Ozeki-k fekete napja". Három meccs, három
gyufa. Takakeisho hozta most rutin formáját. Hokutofuji-val szemben, tsukiotoshi, 0 - 1, összességében
0 - 3. Shodai - ahogy ezt már sejtettem is - az eszerint bombaformában szereplő Daieisho-val szemben
tsukidashi, 0 - 1, összességében 2 -1. Asanoyama, az ugyancsak jobb formában küzdő Mitakeumi - val
szemben oshidashi, 0 - 1, összességében 1 - 2. Hármuk közül már csak Shodai az, aki eddigi összesítés
szerint pozitív mérleggel áll. Terunofuji úgy látszik kiheverte Onosho tegnapi tréfáját és Tochinoshin-nal
szemben yorikiri-vel hozta a meccsét, 2 - 1. Ha más talán nem is, de az Ozeki-k eddigi "mélyrepülés"-e
adhat talán megfelelő motivációt neki egy méretes szerepléshez. A többiek közül leginkább Daieishora
fogadnék, rá vagyok kíváncsi, mert amit most művel, az egyelőre valóban párját ritkítja. Itt van azután
még Onosho is, aki ezen a tornán - szokásaitól eltérően - most úgy kezdett, ahogy egy neki megfelelő
adottsággal - robbanékonysággal küzdő Rikishi -nek illik, még-ha egyszer az erőszakossága nem teszi
különösen rokonszenvessé a szememben, ámde ez itt, most teljesen mellékes. Ma a másik Sekiwake-t,
Takanosho -t "intézte el" hikiotoshi-val és jelenleg még mindig makulátlanul, 3 - 0-al áll. A Banzuke - n
felette helyet foglalókról ez már nem mondható el. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy ez hova vezet ?
Érdekes folytatásnak nézhetünk elébe eszerint.