Sajnos a szénégető és a Norton összeszedi magát nem az én novelláim, akartam is írni - de sajnos nem követtem, hogy Gw hogyan frissíti az oldalát így nem vettem észre, hogy két vagy három novella "becsúszott" az enyémek közé.

Kwisatznak nagyon megköszönöm, hogy bepasteolta a novellákat, több életet mentett meg vele :))))

Hogy ne unatkozzatok, ideteszek egy novellát amit tegnap írtam :

Péntek utca 13.

A világ egyik fővárosában élek lassan a tizenkilencedik éve - teljes magányban. A szüleim még kiskoromban életüket vesztették, később a nagymamám is meghalt így rokonok híján egyedül kellett megélnem egy olyan világban ahol a felnőtteknek sem sikerül mindent előteremteniük. A hétköznapjaim szinte semmiben sem különböztek egy átlagos ember hétköznapjaitól - eltekintve persze a magánytól és a félelemtől.
A félelem mindíg éjszaka jött. Lassan kúszott be az ablakon mikor a nap lebukott a város füstös házai mögé, araszolva mászott lefelé a redőny műanyag rácsán, hogy aztán ragadós fekete erekben a parkettán folytassa útját az ágyamig. Izzadtan és mozdulatlanul feküdtem az ágy nyirkos ölében, a remegéstől testem alatt hurkákba gyűrődött a lepedő és az ágytakaró. Éreztem ahogyan a félelem ráhurkolja hűvös csápjait a bokámra és a csuklómra, hogy aztán emésztő sötétségével nyúlós fekete péppé zúzza akaraterőm utolsó morzsáit is. Minden éjszaka meghaltam álmomban a halál hétezer arcát láttam már és mégis jöttek újabbak és újabbak - kíméletlenül meneteltek elmém kiégett kopár szírtjein, nem volt hová menekülni az álmok elől.
Aztán egyszercsak eljött Ő. Ő volt nekem az első és éreztem Ő lesz az utolsó is. Amikor együtt voltunk eltüntek a rémálmok, mikor mellette feküdtem elmém tisztulni látszott - eltakarodtak lelkemből az ocsmány lidércek és a halál sötét özvegyei. Egyik nap fejfájásra panaszkodott, majd rá egy hétre azt mondta rémálmok gyötrik. Október első keddjén halt meg,
vérbefagyva találtam rá a fürdőkádban - öngyilkos lett. Ekkor elhatároztam, hogy elköltözöm erről a gonosz helyről. Egyszerűen ment a dolog, egy öreg temetkezési vállakozónál kaptam munkát a Péntek utcában aki kiadta nekem a padlásszobát - így viszonylagos nyugalomban teltek a napjaim, kivéve persze az éjjeleket. A rémálmok új serege gyötört - már nem csak én
haltam meg az álmaimban, hanem sokan mások is. Ezrek léptek be a holtak seregébe nap mint nap a világ legkülönbözőbb helyeiről és a halál legkülönbözőbb módjain - mintha én pusztítottam volna őket ezerszám. Egy téli reggelen meghalt az öreg temetkező is, végakaratában meghagyta, hogy vigyem én tovább a vállalkozást, mert nincsenek rokonai és bennem megbízik.
Miután átvettem a munkáját lassan barátaim is akadtak John a szemközti járványkórházból, William a közeli kifőzdéből és az öreg Tedd a temetkezés melletti fegyverboltból. Furcsa volt, de ők is álmodtak éjszakánként és néha sokkal szörnyűbbeket mint én. John állandó jelleggel beteg volt álmaiban - allergiák, vírusok, gyulladások és fekélyek gyötörték. William éhezett és csontsovány emberek közt járt, miközben ők élelemért könyörögtek. Tedd pedig a háborúkat élte át. Ott harcolt Nagy Sándor mellett, ő vezette győzelemre Atlantis harcosait, Hannibál provinciáiban szított lázadást, sőt egyszer atombombának álmodta magát. Egyszóval teljes volt a csapat, egy rakás komplett őrült - mondogattuk egymásnak nevetve. Aztán, hogy ne félelemben töltsük el az éjszakákat bridzseztünk, vagy együtt mentünk szórakozni - és úgy éreztük valamilyen fura módon kiegésztjük egymást.
Így jött el az 1999.-dik én szilvesztere Megbeszéltük, hogy az Armageddon étteremben töltjük az éjszakát - hangulatos kis hely volt.
És akkor, Azon az éjszakán felültem fehér robogómra - elmentem a mulatóba.
Ott már várt az Apokalipszis három lovasa A Járvány, Az Éhínység és A Háború.
Engem. A Halált.

Hát ennyi, bár még csiszolgatok rajta - a pagéra majd a végleges verzió kerül fel.
Tudnátok ötleteket és tanácsokat adni ? Lassan lassan tervezek egy novellás kötetet :))