A történelmi hűség kedvéért

Ma augusztus havának 3. napja van, hajnal, a kastélyomban vagyok - itt írom naplómat.

A Tündérek Nagytanácsa a tegnapi nap éjjelétől úgy döntött, alkalmaz engem, mint Szörnyet az ágy alól, egyenlőre Ijesztgetős szörny beosztásban. Mit mondjak, nem igazán erre az állásra vágytam - de ideát a Tündérek birodalmában mindenkinek rendeltetése és nekem úgy látszik az a rendeltetésem, hogy ijesztgessem az embereket. Mondjuk nem rossz azért a kastély, amit kaptam, a hintó, a lúdvérc-lovak, csakhát ez a munka teljes tündért kíván, aki nappal alszik és éjjel dolgozik. Mielőtt indultam volna, körbejártam az ősi birtokot, ellenőriztem hogy a fák mohos kérge megfelelően mohos-e, a sötét tó vizében úszkálnak-é baljós árnyak és a padlásról meglehetősen hangosan lehet-e hallani az Apró Karmok zörgését.

Mivel mindent megfelelőnek találtam és már az emberek világába vezető utat is kivilágították a manók apró lidércfényekkel - beültem a hintóba és az meglódult, hogy még éjfél előtt Odaát legyek.

Egyenlőre úgy gondoltam nem fogom az embereket közvetlenül ijesztgetni - a rutintalanság néha komoly problémákat képes okozni a tér-idő szövevényben, úgyhogy egy padlásra irányítottam a hintót.

A padlás egy falusi ház padlása volt, tele ósdi holmikkal és darázsfészkekkel. A sarokban egy törött hintaló árválkodott, mindenféle üvegekkel körülvéve, odébb pedig néhány vászonzsákon hagyma volt kiterítve - gondolom száradni. Csendesen odaléptem a hintalóhoz és megszólítottam:

- Lakik itt rajtad kívül valaki?

A hintaló festett zöld szemei kinyíltak és rám nézett velük: - Olyan régen járt itt valaki, aki közületek való lett volna! Örülök, hogy itt vagy, ugye majd sokat beszélgetünk?

- Nézd Gyia, (éreztem, hogy így hívják) én csak azért jöttem, hogy embereket ijesztgessek, nem nagyon van időm a játékokkal foglalkozni. - láttam a szemében a szomorúságot, ezért hozzátettem: - Viszont szólok majd az Álommanónak, hogy néha látogasson meg. Rendben?

- Rendben! - válaszolta Gyia majd a sarok felé bökött fejével: - Ott alszik Nyaum a macska, ő többet tud a ház lakóiról.

Odaát sem szerettem a macskákat, mert ők azok, akik szabadon mozoghatnak a két világ között - de azért megszólítottam:

- Nyaum ébredj. Mit tudsz a ház lakóiról?

Nyaum abban a pillanatban felébredt de látszott mozdulatain, hogy nincsen magánál - egyenlőre még én irányítottam.

- A házban egy öregember lakik az asszonyával, valaha lakott itt egy kisgyermek is, de az már megnőtt és beköltözött a városba. - válaszolt a macska.

- Rendben Nyaum. Aludhatsz.
Leültem egy zsák dióra és gondolkodni kezdtem. Öregeket azért nem kéne ijesztgetni, mert még a végén baj lehet belőle. Talán szívszélütést kap az egyik, vagy valami hasonló. A Halál nem üzent nekem, úgyhogy nem kellene itt nekem plussz munkát csinálnom az öreg kaszásnak.

Kezdetnek annyi elég lesz, ha felborogatok néhány üveget és egy picit labdázok a hagymákkal.

A csörömpölésre odalentről csoszogó léptek hallatszottak és a kutya is elkezdett ugatni a ház előtt.
- Csöndesedj Vahúr. Ne szűkölj. - sziszegtem a fogam között és láttam a cserepek repedésein keresztül ahogyan a kutya betakarodik az óljába.
A csoszogás abbamaradt és lentről egy megfakult, öreges hangot hallottam: - Semmi baj asszony. Megint azt a rühes macskát eszi a fene a tetőn!
Megvártam amíg az öreg visszacsoszog az ágyához, aztán búcsút intettem Gyiának és Nyaumnak. Lassan megjelent hintóm a padlás végében és én úgy döntöttem visszatérek kastélyomba.