Hű, micsoda deja vu :) Én ESP-vel csináltam parancsközpontot, és éppen most két hete nekem is eltartott néhány napig, amíg meg tudtam moccantani egy szervót (bár én nem Roco, hanem Digitools dekódert használtam). Amibe szépen belekeveredtem: a DCC-dokumentáció alapján 9 bites a cím, 1 bites a "tekercs", 2 bites a "csatorna"; ugyanakkor a felhasználóbarát központok (pl. a MM) lazán 0..2047 tartományt adnak meg a címnek, Te meg boldogan nyomkodod a gombot, a váltó meg kattog.

Amire autodidakta módon rájöttem:

Az NMRA DCC szabványban (S 9.2.1 fejezet 420. vers) szereplő 9+1+3-as cím a hajdani eszközdekóderek felépítését követi: a dekóder címe 0..511-es tartományban lehetett (9 bit); ezen belül minden dekódernek fixen 8 kimenete volt: 4 csatornája, minden csatornához 2 tekercs tartozott (3 bit, amiből de facto szabványként az LSB határozza meg, hogy melyik felét maceráljuk a csatornának). Ezen felül a kimenetet be-, majd ki is kellett/lehetett kapcsolni (+1 bit; tehát ). Egy váltó állításakor tehát ki kellett adni egy parancsot a megfelelő címre (9 bit), azon belül a megfelelő csatornára (3-ból 2 bit), illetve azt is kiküldeni, hogy kitérőbe, vagy egyenesbe állítjuk-e a váltót (3-ból 1 bit); a kimenetet . De a későbbiekben ez a katyvasz "felhasználóbarátságosodott", és a központok a 9 bit címet és a 3 bitnyi csatornacím felső két bitjét összevonták, így keletkezett a 11 bites valami, amit a központ "címként" definiál; a 3-bites csatornacím utolsó bitje nem került be az új "címbe", hanem az egyenes/kitérő állást határozza meg; illetve a parancsot kétszer ki kell küldeni, egyszer be-, majd kikapcsolandó a kimenetet, a cím közepébe beékelt aktiváló bit segítségével...

Ezután már játszi könnyedséggel zörögtek a szervók ide-oda :)