Nézzük csak Magyarországot
Ebben a száz évben legalább 6 rendszer volt , mindegyik megbukott és általában midegyik az Állam nevezetű szélhámosságból indult ki.
/néha ragozták nemzettel vagy egyébb hasonló ökörségekkel/
Az embert mindegyik csak olyan néha felesleges(emberi jogok) , néha kellő(adófizető , stb)alanynak tekintette.
Talán ideje volna egy olyan államentes formának amely emberileg felnőtt embereken alapulna (szerintem az emberiség nagy része és ezen belül a magyar nemzet 70%-a erre felkészült és javában éli).
A magát szocialistának nevező állam azt hiszem hogy bebizonyitotta gazdasági és politikai életképtelenségét és én úgy gondolom hogy a maradványai egyenesen károsak és nem a lakosság javára szolgál.
Látható hogy az állam csak a hűbérúri rendszerre játszik , ezt a magukat pártoknak nevezett formációk álltalában a lakosság kifosztásával képzelik el.
/A kétpártrendszeres megoldást például 1972-ben már Kádár János elé rakták , a demokráciára és a takarékosságra való hivatkozással/
1989-ben még nem volt szó Kánaánról(bár sokan azt hitték) , sem Damaszkuszi útról .
Egyszerűen csak tiszteséges viszonyokról, /az elmúlt 10 év nekem mást bizonyit/.
Úgyhogy ki merem azt jelenteni hogy az ÁLLAM csak arra való hogy politikusok az államalkotó emberek zsebikéjében kotorásszanak általában rájuk való hivatkozással.
na most ennyi + üdv :
soltika/nagyon buta/ + Finci kutya akinek érdekes módon nincsen szüksége ÁLLAMRA /mondjuk soltikának a barátja/