Beetee módszerét követem akkor, ha pl. tortát vonok be (amit ugye szeletelni fogok), ez a ganázs. Apróra tördelt csokit egy öblösebb, lehetőleg nem széles lapos, hanem inkább keskenyebb-magasabb fémtálba. Ezután kb. másfél deci tejszínt forrósítok, DE AZÉRT NE FORRJON FEL. Azon forrón ráöntöm a csokira, és egy fémkanállal eligazgatom, hogy ellepje a csoki. Nem kezdem azonnal keverni, várok 2-3 percet. Azután elkezdem kevergetni, de nem habverővel, hanem kanállal, csak körbe-körbe, tehát nem emelem ki a kanalat, hogy ne kapjon levegőt a cucc. Aztán lassan kezdem keverni, de mindig csak körkörösen, a kanalat nem emelve ki. Mire kicsit visszahűl, addigra szép fényes csokimassza lesz belőle. Ezt ráöntöm a tortára, szépen körbefolyik, lehet késsel kicsit megigazgatni. Másnapra megszilárdul, szép vékony bevonatot ad, könnyű szeletelni.

Másik módszer aprósütire (pl. ischler, egyéb apróságok) való. Ugyanígy összetördelt csokit az edénnyel gőz felett megolvasztok állandóan kevergetve, a 20 deka csokival olvasztok még jó 5 dkg vajat is, azzal kevergetem, míg felolvad. Ezt lehet bátran keverni. A víz ne forrjon alatta, én úgy szoktam, hogy nyeles edényben a vizet felforralom, majd leveszem minimumra a hőt. Ekkor teszem rá a csokit+vajat, és így keverem. Ez azért fontos, mert ha forr alatta a víz, könnyen csomós lesz a csoki. Amikor szép sima homogén, akkor rákanalazom a sütikre, és eligazgatom kanál hátával, vagy szétfolyatom.

Ez szilárdabb mint a ganázs, jobban bírja a fogdosást, és megvédi a sütit a kiszáradástól.

Én a püspökkenyérre ezt a második verziót tenném.

Majd teszek fel én is képet ma, bár az ischleren kicsit elnagyolt, vastag lett a csoki, mert már túl hideg volt a máz (ennél, mivel ez babra munka, nem árt néha visszatenni kicsit a gőzre).