"Fellépés kérdése" - mondta anyám, aki egy nem épp belvárosi gimnáziumban tanított, és a negyven kilójával egyszerre bírta tartani a tekintélyt és elérni, hogy ne csak tiszteljék, hanem szeressék is. Igen, valószínűleg így kell születni, aztán szorgosan fejleszteni. :)

A pofonos történetedben csak azt nem értem, hogy a tanárnő a helyzet múltán hogy tudta lekeverni azokat a pofonokat? Persze, bennem is van olyan indulat, hogy na, most odamosok egyet, mert ilyen szemtelenség nem maradhat megtorlatlanul... Egy percig. Esetleg háromig. De a kvíz meg a sorban állás után, higgadtan, indulat nélkül hogy a fenébe lehet ütni?