Ez az a képesség (talán karizma?) amit szerintem nem lehet megtanulni, legfeljebb talán fejleszteni. Vannak olyan emberek, akiknek a halk szavára hallgatnak, mások pedig a lelküket kitehetik és mégis kiröhögik őket. És ez egyáltalában nincs összefüggésben azzal, hogy egyébként okosat, igazat mond-e, vagy nem. Volt olyan tanárnőnk, aki végtelenül szelíd és jóakaratú volt, értette is a szakmáját, jártak hozzá főiskolások gyakorolni. De a főiskolások óráin is nagyobb fegyelem volt, mint az övéin. Szerettük mint aranyos nénit, de az óráin mindig káosz volt. Mai napig emlékszem arra a rossz érzésre, ahogy szerettem és sajnáltam.

Ugyanabban az iskolában kb. 160 cm-es, szüleinkkel hasonló korú néninek nagy tekintélye volt. Többször elmesélte, hogy a saját osztályában a nagykamasz fiúk csínytevései után megkérdezte őket, hogy intőt akarnak-e, vagy pofont. Elsöprő többség az utóbbit választotta. Ekkor ő felállt a dobogóra a nagyfiú pedig lehajolt a pofonért.

Na, az ilyene verést hogyan kell p.c.-helyesen értékelni?