Ha a kölök az "az anyját meri rugdosni", akkor bármiféle elröppenő pofon anyu vagy apu fején kéne hogy csattanjon. Mert valamit nagyon eltoltak. Ha nem, ha ép lelkűek és épeszűek a szülők, akkor goto szakember. Az so'sem szégyen. Szerintem.
Mert tudom, hogy van ilyen kívülről nézve tökidióta gyerek, de vele foglalkozni kell, nem pedig ütni. Attól csak xarember lesz. Mint az, aki üti.

Én nem tudom, kinek milyen gyerekkora volt, de ami az utóhatásokat illeti: máig emlékszem egy HPP óvónőre, aki négy éves koromban terrorizált egy max másfél perces történetben, és még a nevét is tudom. Gyűlölöm a mai napig. A többi nevét, akik normálisak voltak, sajnos nem tudom már.
És apám egyszer akart nagyon elseggelni, de nem tette, pedig amellett hogy zseni volt, alkoholista is. Akkor is ivott, én meg azt kiabáltam neki, átszökve a szakadt drótkerítésen a szomszéd kiscsajhoz, hogy hülyebaromállat. Jó ötletnek tűnt, de olyan spontán ötlet volt. Úgy ötévesen, asszem. Tök jogos lett volna ha elver, de nem vert el. Annyira biztosan nem, hogy emlékezzek.

Én sem vertem el a gyerekeimet, rohadt nagy kudarc és szégyen lett volna.
Pedagógusnak csak egyszer mentem neki - jelzem: anyám pedagógus volt, iskolaigazgató, plusz a család 75%-a dettó pedagógus, ez van, nem tehetek róla - ; az illető nő a kölök másodikos évében (huszonöt éve) negligálta a nagyobbik gyerekem egész nyári szüneti munkáját. Nem fizikai erőszak volt, de azóta napközis. És nem szeret.