Csimpolya Creative Commons License 2020.12.17 0 0 2536

igaz, nem éppen kirándulásra való idő van.

Viszont elgondolkodtam, arra alkalmas a helyzet. Többek között azon, hogy vajon mi az oka annak a jelenségnek, hogy a könyvekben és filmekben egyaránt megszaporodott az idős emberekről szóló történet. Állítólag a hetven az új ötven, bár ebben nem vagyok egészen biztos.

A könyvek közül több is eszembe jutott, ilyen a Százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt, a Férfi, akit Ovénak hívtak, Rablás uzsonnára, .a Hajtsd ekédet a holtak csontjain át, Két vén bolond otthonra talál,  Ezekből az első három, a skandinávok a kedvenceim. Ilyen az  Itt járt Brit-Marie is, de ez inkább egy kissé szabványos helyzet, de nagyon érdekes és újszerű módon feldolgozva A történet arról szól, hogy a férj elhagyja a feleségét egy fiatalabbért. A nőnek viszont emellett még munkát is kell keresnie, mi több, találnia is.

A többnyire tévében látott filmek között is elég sok az ilyen. Például a Red (mindkét rész) a Feláldozhatók, (az összes) a Bakancslista, és nemrégiben láttam a Vén rókákat. Ide tartozik. még a Furcsa pár II, és a Szomszéd nője mindkét része. Azért az első kettő szuperhőseit némileg eltúlzottnak találom, sebaj.

Ami engem illet, ezt csak helyeselni tudom, de van-e valami különös oka?

Esetleg az, hogy egy csomó remek színész van ebben a korban?